Csak szabálysértés miatt büntethetik meg a harkányi házban elfogott besurranót

Baranya - szerző: HH

Csupán szabálysértési eljárást indított a rendőrség az ellen a nő ellen, aki egy lakásba ment be augusztus elején, de tetten érték az ott lakók.

 

Mint augusztus 5-én beszámoltunk róla, egy harkányi ház konyhájában állták útját annak a nőnek, aki állítása szerint albérletet keresett. A besurranót azonban már egy évvel ezelőtt is kizavarták ugyanabból a házból, ám amikor kérdőre vonták, el tudott szaladni.

 

A hajdúk körében is jól ismert B. Józsefnét már az idei nyáron is több harkányi házból kitessékelték. Mivel a besurranó legutóbbi, Dankó Pista utcai lebukásánál semmit sem lopott el – azt csak zavartalannak ígérkező távozásakor szokott -, már az adatközlés terén is nemlétező engedélyekre hivatkozó hatóság tehetetlen. A nő ellen valójában szabálysértési eljárás indult magánlaksértés miatt, csupán egy kisebb büntetést kaphat.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.