Dr. Péter Iván: büszke vagyok, hogy egyensúlyban tudjuk tartani a kórházunkat

Helyi - szerző: KT

Átadták a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház felújított balneológiai medenceterét. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ támogatásával létrejött projekt 50 millió forintból valósult meg.

 

A fejlesztés része annak a 2012 óta tartó folyamatnak, mely összességében 2 milliárd forint uniós támogatással járult hozzá az intézményben zajló kezelések, ellátás magas színvonalához.

 

 

A speciális portfólióval rendelkező szakkórház figyelemre méltó fejlesztési stratégiát és jövőképet mutat – hangoztatta dr. Laczó Andrea, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ térségi igazgatója a csütörtökön tartott átadó ünnepségen.

 

Az elmúlt esztendőkben hihetetlen energiát fektettünk abba, hogy minél több pénz érkezzen Harkányba – mondta Tiffán Zsolt. A térség országgyűlési képviselője kiemelte: a kórház fejlesztését nem lehet kiszakítani és önállóan nézni, az a város előrelépésének éppúgy kardinális pontja, mint a fürdő fejlesztése. Ezekből profitálnak az itt élő emberek, így lehet munkahelyeket teremteni, ez tölti meg a szállodákat, az éttermeket és így lesz megfelelő adóbevétele Harkánynak, így lesz méltó régi hírnevéhez.

 

A kórház összesen kétmilliárd forintos fejlesztésén túl 550 millió forintot sikerült az elmúlt bő két év alatt Harkányba és a fürdőbe hozni – emlékeztetett Tiffán Zsolt, biztatóan rámutatva: Hajdúszoboszló az elmúlt hat évben hatmilliárd forintnyi fejlesztést valósíthatott meg, Harkányban pedig a kórház és a fürdő olyan kapcsolatban állnak egymással, mellyel a város még nagyobb szolgáltatási rendszert tud nyújtani.

 

A tavasszal benyújtott költségvetési indítványával kapcsolatban elmondta: a másfél milliárd forint támogatást Harkány nem kapta meg, de lesz még pótköltségvetés, lesz még következő és utána való év is, nem teszünk le a célunkról, bízom benne, hogy a kormány meg fogja hallgatni a kérésünket – fogalmazott.

 

Az országgyűlési képviselő felhívta a figyelmet, hogy a következő hetek plenáris ülésén azonnali kérdést fog feltenni a miniszterelnökséget vezető vagy a fejlesztési miniszternek, hogy hallják, Harkány és benne a kórház valamint a fürdő elkötelezett azért, hogy egy új jövő kapujában állhasson.

 

Október elsejétől egy új, 56 ággyal működő, a harkányi gyógyvizen alapuló rehabilitációs osztály kezdi meg működését – jelentette be dr. Péter Iván, a kórház főigazgatója. Ez is fémjelzi, hogy nem kérdés, van-e helye a vizes kezelésnek a rehabilitációban – mutatott rá arra is, hogy a kórházi kezelések egyre nagyobb nemzetközi szakmai elismertségre tesznek szert.

 

A kórház működése rentábilis, és harmadik éve mondhatom, hogy nem csak egyensúlyban tudja tartani a költségvetését, hanem ha az örökölt hitel nem nyomná a hátunkat, a fejlesztéseket is ki tudná gazdálkodni. Magyarországon az egészségügyben csak síró kórházigazgatók vannak. Én nem sírok, hanem büszkén állok, hiszen egyensúlyban tudjuk tartani a kórházunkat – fogalmazott.

 

Öt éve tartanak a fejlesztések

 

Az elmúlt időszakban minden szegletében megújult az intézmény. 2012-ben a Harkányi Gyógyvíz – Egészséget adó és megőrző őselem című kiemelt projekt keretében megkezdődött a medence felújítása, az előcsarnok, továbbá a balneológiai épületének átalakítása és utóbbi bővítése egy 45 szobás szállodai színvonalú kórházi szárnnyal.

 

2015-ben került átadásra az A épületes gyógyfürdőmedence, melyet termál, illetve hagyományos vízzel egyaránt tölthető. Ezt követően a Központi Gyógytorna-Fizioterápia épületében található medencecsarnokhoz tartozó kiszolgáló helyiségek felújítási és átalakítási munkái kerültek felavatásra.

 

A most átadott fejlesztések egyebek mellett olyan régóta várt műszaki megoldásokat is felsorakoztatnak, mint a medencék burkolása és gépészeti elemek cseréje.

 

A harkányi kórház a térség legnagyobb munkáltatója, a 421 ágyával pedig a legnagyobb rehabilitációs intézmény, mely gyógyvizes kezeléseket is alkalmaz.