Ég a gyertya, ég…

Életmód - szerző: KT

Mindenszentek és Halottak napján sokan gyújtanak gyertyát és mécsest, nemcsak a temetőkben, hanem otthon is. Ezek nem megfelelő használata a szabadban és zárt térben egyaránt könnyen tüzet okozhat. Ennek veszélyeire hívja fel a katasztrófavédelem a lakosság figyelmét. A statisztikák szerint ünnepek idején megemelkedik a lakástüzek száma, mivel sokan nem kellő körültekintéssel bánnak a tűzzel.

 

Az ünnepekhez kapcsolódó statisztikák azt mutatják, hogy október végétől jellemzőek a gyertyák, mécsesek és adventi koszorúk által okozott tűzesetek, amelyek egészen az év végéig előfordulnak. Az erőteljesebb hatósági munkának is köszönhetően évről-évre csökken az ünnephez kapcsolódó esetek száma. A tűzesetek kiváltó oka ilyenkor legtöbbször az, hogy az égő mécseseket vagy gyertyákat gyúlékony anyag közelében helyezik el, a keletkező lángok pedig függönyön, asztalterítőn keresztül átterjednek a lakás más helyiségeire. A temetőkben is körültekintőnek kell lenni, mert a hulladék vagy avar könnyen lángra lobbanhat.

 

A lakástüzek, illetve az azokból következő tragédiák elkerülhetőek a gyertyák, mécsesek helyének körültekintő megválasztásával. Célszerű éghetetlen anyagból készült alátétet használni. Fontos a láng közeléből minden gyúlékony anyagot eltávolítani, emellett figyelni kell arra is, hogy a mécsest vagy gyertyát stabil helyre rakjuk, ahol nem dőlhet fel és nem eshet le. E szabályok szem előtt tartásával megelőzhetjük a tűz keletkezését – hívja fel a figyelmet a


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.