Magyarországon is egyre magasabb a szamárköhögésben megbetegedettek száma, már minden megyéből jelentettek eseteket. A cseppfertőzéssel terjedő betegség a csecsemőkre a legveszélyesebb.
A szamárköhögés cseppfertőzéssel terjed és mivel baktérium okozza, a betegség antibiotikummal jól kezelhető. A népegészségügyi központ közlése szerint a felnőtteknél és az oltottak körében jellemzően enyhén zajlik le a betegség.
A legveszélyeztetettebbek a csecsemők, akik csak 2 hónapos korukban kapják meg a szamárköhögés elleni oltást. Esetükben a betegség lefolyása nagyon súlyos, olykor a légzéskimaradás miatt halálos is lehet. Magyarországon két, az otthonából kórházba szállított, védőoltásban még nem részesült csecsemő esetében igazolódott, hogy a halál oka a szamárköhögés és annak következtében kialakult szövődmények voltak.
Az oltatlan újszülöttekre a legnagyobb kockázatot a velük találkozó és az ellátásukban részt vevő családtagok jelentik, akik saját maguk is hordozhatják a baktériumot. A szülést követő első 6-8 hétben nem célszerű vendégségbe menni az újszülöttel, kerülni kell a zsúfolt helyeket, korlátozni az újszülöttet látogatók fogadását.
Jelenleg a szamárköhögés elleni újraoltáshoz szükséges oltóanyag országos lefedettséggel hozzáférhető a patikák számára, és a vakcina elérhetőségét a hatóság folyamatosan monitorozza.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.