Együtt értük el a sikereket

Gazdaság - szerző: GR

„Együtt értük el a gazdasági sikereket”, amelyeket az elmúlt négy évben teljesített az ország – jelentette ki Matolcsy György kedden a Sakk és póker című könyv bemutatóján. A jegybankelnök egyben megköszönte a rendezvényen résztvevő Orbán Viktornak, hogy a 2010-es kétharmados győzelem birtokában mindvégig bátor gazdaságpolitikát folytatott.

(fotó: MTI / Kovács Attila)

 

A Sakk és póker – krónika a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáiról című könyv szerzője Wiedermann Helga, aki évekig kabinetfőnökként dolgozott Matolcsy György mellett, amíg a nemzetgazdasági miniszteri posztot töltötte be. A könyvbemutatón Orbán Viktor miniszterelnök mellett részt vettek a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjai is – írja az MTI

 

Barcza György, a Napi Gazdaság főszerkesztője kiemelte: a Kairosz Kiadó gondozásában megjelent könyv akár kézikönyvnek is tekinthető, hogyan kell tárgyalni az IMF-fel. Azt is bizonyítja, hogy a pénzügyi függetlenség jóval fontosabb, mint az esetleg kedvező kamatok – tette hozzá.

 

A különböző valuta- és gazdasági válságok is azt bizonyították, hogy egy-egy ország csak akkor tudott igazi gazdasági eredményeket felmutatni, saját lábára állni, ha azt követően, hogy levált valamilyen IMF-es programról, többet nem került a Nemzetközi Valutaalappal hitelkapcsolatba – mondta. Példaként Törökország és Oroszország esetét hozta fel Barcza György.

 

Arról is beszélt, hogy véleménye szerint a Gyurcsány-kormánynak annak idején úgy kellett volna megkötnie a Nemzetközi Valutaalappal a szerződést, hogy Magyarország 10 év alatt évi 2 milliárd eurót fizessen vissza. Ehelyett az akkori szocialista kormány a megállapodásban 2010-től évi 4 milliárd euró törlesztését vállalta, és az ilyen gyors ütemű visszafizetés kockázatot jelent – tette hozzá az egykori banki vezető elemző.