Éjjel órát állítunk

Helyi - szerző: KT

Vasárnap (2013. október 27-én) hajnali 3 órakor 2 órára, azaz egy órával vissza kell állítani az óráinkat, ezzel elkezdődik a téli időszámítás. Jelenleg a kutatók megosztottak abban a kérdésben, hogy van-e értelme az óraátállításnak, kiváltképp, hogy az emberek közérzete romlik általa.

 

Óraátállítás célja

 

Az óraátállítás célja kezdetben az volt, hogy a nappalok minél jobban egybeessenek a lakosság megszokott ébrenléti idejével, ami reggel héttől este tízig tart. Mára azonban megoszlanak a vélemények az óraátállítás szükségességéről.

 

Ki találta ki?

 

Az óraátállítás először 1976-ban, három évvel az első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy az akcióval 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia megtakarítás érhető el. Magyarországon 1980 óta alkalmazzák évről-évre a nyári időszámítást, amelynek szintén az volt a célja, hogy energiát spóroljunk meg. A nyári-téli időszámítást jelenleg egy kormányrendelet szabályozza, amelyet az Unió tagállamaiban érvényes szabályhoz igazítottak. Eszerint a nyári időszámítás minden év március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart.

 

Megtérül?

 

A vélemények ma már megoszlanak óraátállítás kapcsán, mivel energiafogyasztási szokásaink 1980 óta nagymértékben megváltoztak. A legújabb számítások szerint az energia fogyasztás átalakulása miatt már nem lehet az óraátállítással energiát megtakarítani.

 

Az óraátállításból adódó megtakarítás legnagyobb része abból adódott, hogy a közvilágítást elég volt egy órával később bekapcsolni. Ma azonban a modern energiahálózatok és a közvilágítás is automatikusan működik, mindig alkalmazkodik az éppen aktuális fényviszonyokhoz. Így a lámpák ki és bekapcsolása a sötétedéssel egy időben történik meg. Az éjszaka hossza pedig független attól, hogy az óra éppen hány órát mutat. A fogyasztási szokások megváltozása, az egyre szaporodó háztartási készülékek használata jócskán megnövelte energia igényeinket. Legjobb példa erre a tévézési szokásaink változása. Míg régen 1-2 tévécsatorna adásait tudtuk nézni, azt is csak este 10 óráig, addig ma nem ritka, hogy 100 tévécsatorna vételére van lehetőségünk és éjjel-nappal sugározzák az adásokat.



A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.