Eljárás indult Magyarországgal szemben a telefonadó miatt

Belföldi hírek - szerző: KT

Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a telefonhívásokra és szöveges üzenetekre kivetett adó miatt – értesült az MTI.

Egy bizottsági forrás megerősítette: úgy vélik, hogy a telefonadó uniós jogot sért, a távközlési szektorra kivetett adóteherből származó bevételt az állam ugyanis – az uniós előírásokkal ellentétben – nem a telekommunikációs szektorra, a távközlési infrastruktúra fejlesztésére fordítja.

Az uniós forrás az MTI-nek elmondta, hogy a bizottság úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldött a magyar kormánynak, amivel az uniós jog szerint elindult a kötelezettségszegési eljárás. Az uniós tisztviselő rámutatott, hogy a 2012-ben a telefonhívásokra és a szöveges üzenetekre kivetett adó a 2010-ben a távközlési szektorra kivetett különadó kivezetését követi, és a bizottság a különadó miatt is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben, azt az ügyet pedig jelenleg az Európai Bíróság tárgyalja.

A telefonadó kivetését tavaly áprilisban jelentette be a kormány a Széll Kálmán-terv 2.0 nyilvánosságra hozásakor, és tavaly július 1-től fizetjük. Mértéke az év elején nőtt. Korábban a magánszemély ügyfelek esetén a percenkénti és SMS-enkénti 2 forintos adóból havi 400, ezentúl 700 forintot kell a telefontársaságoknak az államkasszába utalniuk, a céges ügyfelek esetén pedig 1400-ról 2500 forintra ugrott a havi maximum.

Ez a második kötelezettségszegési eljárás, amely a telekomunikációs szektorra kivetett adók miatt zajlik Magyarországgal szemben. Az Európai Bizottság a telekomadót ellen is eljárást indított tavaly októberben. A bizottság álláspontja szerint álláspontja szerint a távközlési vállalkozásokra kivetett különadó valójában olyan igazgatási díjnak minősül, amely – az uniós irányelv előírásaival ellentétben – nem a szabályozási és engedélyezési rendszerhez kapcsolódó költségek fedezésére, hanem a központi költségvetés bevételeinek növelésére szolgál. Ezzel összefüggésben a bizottság úgy véli, hogy a távközlési szektorra csak a valamennyi gazdasági ágazatot egységesen érintő adók (például társasági adó) és az igazgatási díjak vethetők ki, kizárólag ezen ágazatot sújtó különadó azonban nem.

Az Európai Unióban számos ország ellen zajlik kötelezettségszegési eljárás, mivel a bizottságnak ez a fő eszköze, ha úgy látja, hogy valamelyik tagállam az uniós szerződésekkel vagy a közösen elfogadott irányelvekkel ellentétes döntést hoz.

(forrás: propeller)


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.