Eltűnt személy keresésében kér segítséget a rendőrség

Belföldi hírek - szerző: HH

A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 76 éves férfi megtalálásában.

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság az ismeretlen helyen tartózkodó Mihály László Antal eltűnésének ügyében nyomoz. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a 76 éves férfi szerdán kora este, budapesti tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. mint jelezték, az országban bárhol lehet!

 

Mihály László Antal 170 centiméter magas, átlagos testalkatú. Haja ősz. Eltűnésekor kék farmernadrágot és kabátot, kockás inget, valamint piros sportcipőt viselt.

 

A rendőrség azt kéri, hogy aki a képen látható férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél.

 

Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06/80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.