A jegyárakat, kedvezmények rendszerét és az együttműködési lehetőségeket vizsgálta volna az a találkozó, mely alkalmával a harkányi fürdő tervezte vendégül látni egy megbeszélés erejéig a helyi szállásadókat.

Az érdekegyeztetés végül elmarad, mert a találkozóra egyetlen vendéglátó jelezte részvételi szándékát.
A fürdő vezetése korábban azt a célt tűzte ki, hogy az idegenforgalomban érintett helyi szereplőkkel együttműködve alakítsa ki azt a gazdasági környezetet, melyben mindenki számára kedvező feltételekkel valósulhat meg az együttműködés. Ennek feltétele viszont a kölcsönösség, valamint az a pontos ügymenet, mely a kapcsolatok elengedhetetlen feltétele.
A fürdő továbbra is keresi a kapcsolódási pontokat, a most tapasztalt érdektelenségtől függetlenül elkötelezett a helyi turisztikai vállalkozókkal való együttműködés és partnerség kialakításában.