Érdemes belehúzni: strandbelépőt kapnak a kitűnő harkányi diákok

Helyi - szerző: HH

Érdemes belehúzni az utolsó napokon esedékes évzáró dolgozatokba és javító feleletekbe, mert strandbelépőt kap az a diák, akinek kitűnő lesz a bizonyítványa, azaz csak ötösök díszelegnek a tantárgyak nevei mellett.

 

A helyi általános iskolában 440 fiatal – 130 zeneiskolás – zárja az idei évet június 14-én. Közülük a korábbi esztendőhöz hasonlóan idén is egész nyárra szóló, egy főre érvényes belépőt kap a strandra az, akinek a bizonyítványa kitűnőre sikeredett.

 

A tavalyi év kedvezményét idén ki is terjesztették: legutóbbi ülésén arról döntött a város képviselő-testülete, hogy nem csak a Kitaibel Pál Általános Iskola kitűnő tanulói vehetik át a június 21-i évzárón a belépőiket, hanem a vidéken tanuló középiskolás, harkányi állandó lakcímmel rendelkező gyerekek is élvezhetik a medencék partján a nyarat. Nekik a fürdő marketingirodájában kell majd bemutatniuk a színötös bizit.

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.