Kulturális és sportesemények, felelevenített hagyomány, eredményes vendégszereplések – november is számos programmal színesítette, gazdagította az iskolai életet Harkányban. A programokat és eseményeket Szerencsi Gabriella főigazgató-helyettes összegezte.
Szeptemberben rendezték a MaTalent online matematikai versenyt, melyen 764 általános iskolából összesen 21.533 tanuló vett részt. November 6-án megérkeztek a várva-várt eredmények, ami alapján Tehetségígéret címet kapott – tehát az országos szint felső 25 százalékába jutott – a harkányi iskola Czeglédi Emma 5.a, Mikó Hanna 5.a, Kövesi Bátor 5.b, Mitrovics Kamilla 5.a, Tankó Jolán 5.b, és Paksy Donát 5.a osztályos tanulója.
November 6-án a kitaibeles diákok részt vettek a Janus megyei angol versenyen. Nagyné Schoplocher Szilvia tanítványai közül Györkő Szabolcs, Zejnulai Halim és Szabó Gábor 8. b osztályos tanulók, Kiss József Levente diákjai közül pedig a 8.a osztályos Nemes Dániel képviselte iskolánkat. Szabó Gábor dicséretben részesült, Nemes Dániel pedig harmadik helyezett lett.
November 8-án rendezték meg az iskolában a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei, illetve körzeti fordulóját, melyen 3. és 4. évfolyamos diákok vettek részt. A verseny célja segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg feladatokat, átélve az együtt gondolkodás örömét, és lehetőséget biztosítva arra, hogy a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, összemérve tudásukat. A harmadik évfolyamon 36 csapatból az Alpár Zsolt Nimród, Balázs Bianka, Csoport Bálint, Angyal Diána erősítette Sirály, a király csapat a 16.helyen végzett. A negyedik évfolyamon 53 csapatból a Nyelvmester csapat Bernáth Lotti, Kiss Veronika Szófia, Ozorai Damján és Kosztin Hunor tagságával a 44. helyet szerezte meg. Felkészítőik Urbánné Sümegi Krisztina és Lerchné Debity Orsolya tanítónők voltak.
November 19-én rendezték meg Mohácson a Bolyai Fejszámoló kupát, ahol az 5-6. évfolyamból Solymosi Zoárd 6.b egyéni 3. helyezéssel, Gitta Maja Titanilla 6.a egyéni 5. helyezéssel, Rács Levente 6.a egyéni 7. helyezéssel büszkélkedhet. A 6. évfolyamos csapat első helyezést ért el, tanáruk Szekeresné Régert Rita volt. A 7-8. évfolyamból Nemes Dániel 8.a egyéni 10. helyen, Horváth Iván 7.b egyéni 15., Horváth Katica 7.b egyéni 19. helyen végzett. Csapatversenyben a 7-8. évfolyamosok az ötödik helyen végeztek. Tanáraik Nárai Eszter és Szekeresné Régert Rita voltak.
A Deák Ferenc magyar nyelvi és szövegértési versenyen a 7.b osztályos tanuló, Béda Zsófia első helyezést ért el, felkészítője Baksainé Zódor Annamária tanárnő volt.
A Duna-Dráva Cement Kft. Ifjúsági és Innovációs Alapítványának kuratóriuma megvitatta a Duna-Dráva a Tehetségekért ösztöndíj programra beérkezett pályázatokat. A harkányi iskolából Nemes Dániel 8.a, Béda Zsófia és Horváth Katica 7.b, Horváth Anna, Sárközi Gréta és Bónis Laura 7.a osztályos tanulók nyerték el a 2024/2025-es tanévben az alapítványi támogatást.
November 21-én tartották meg A Magyarság KicsiNagykövet program Baranya Vármegyei eredményhirdetését és oklevélátadóját, mely nagyon szép harkányi eredménnyel zárult. A verseny célja segíteni a diákok önfejlesztését, kreativitását, tehetségük kibontakoztatását, hogy sikerélményre és elismerésre tegyenek szert, motiváltabbak legyenek a tanulásban, és büszkék legyenek magukra és származásukra. A verseny során szűkebb, tágabb lakóhelyükkel kapcsolatos ismereteikről kellett számot adniuk, helytörténeti értékekről, világörökségi helyszínekről tanulhattak közben, valamint maguk is bemutatkozhattak. A Kitaibel Pál Általános Iskola négy tanulója – Böbék Bettina Stella, Berta Lilla Veronika, Kun Csanád és Gálfi Laura a KicsiZöldAttasé címet tudhatja magáénak. Az okleveleket és az értékes jutalmakat Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke adta át a Horváth Tamás fáradhatatlan munkáját megháláló diákoknak.
November 29-én Mohácson a Schneider Lajos Emlékversenyt rendezték meg, melyen emléktermet adtak át a zeneiskolában. Ebből az alkalomból egy háromfordulós versenyt szerveztek. A Harkányi Menyecskék idén Aranytorkú Barackvirágok néven indultak a vetélkedésen, melyben szerepelt kvízjáték, projektfeladat és végül, de nem utolsó sorban a népdaloké volt a főszerep. Morva Krisztina tanárnő gyönyörű hangú lányai a legmagasabb pontszámmal, arany minősítést értek el.
Rosinger Péter az Alapfokú Művészeti Iskola növendéke, Tóth Zoltán tanítványa, a Baranya Vármegyei Gitáros Növendékek Találkozóján arany minősítést szerzett.
November 25-én, hétfőn házi népdaléneklési versenyen vettek részt az ötödikesek, akik egy kötelező és egy szabadon választott népdallal léptek színpadra. A népdalok szeretete mélyen gyökerezik a magyar kultúrában, sokszínűségük a mindennapi élet mozzanatait örökítik meg. Ebből adtak ízelítőt a jó hangulatú délutánon. A versenyen Demhardt Diána 5.a első, Kovács Jázmin 5.b második, Kövesi Bátor és Gáspár Dávid 5.b harmadik helyen végeztek, a különdíjat Demhardt Dóra 5.a osztályos tanuló nyerte. Felkészítőjük Völdi Izabella volt.
A sporteredmények sorában a futsal körzeti döntő hozott második helyet, Burgert Ottó focistái Gyurák Noel, Orsós Márkó, Mihaiu Damian, Mikli Márk, Kövesi János, Hajdú Nikolász, és Blaskovics Botond voltak.
A Bozsik program labdarúgói is pályára léptek novemberben. A másodikosai közül első helyen végezett a Madar Gergely, Pap Zalán, Pintér Alex, Teleki Nimród, Gál Bulcsú, Matisa Ádám, Dittrich Noel és Gamos Tamás alkotta csapat. Szintén első lett az 5-6. osztályosok Hajdu Nikolasz, Kolompár Adrián, Cörvers Mike, Kun Rokkó , Markotics Soma, Szabó Balázs, Tisza Bálint, Györkő Bálint és a 7-8. osztályosok Györkő Szabolcs, Vass Ármin, Kövesi János, Orsós Márkó, Hajdu Nikolasz, Mihaiu Damian, Mikli Márk, Gyurák Noel összeállítású együttese. Edzőjük Uracs Tibor volt.
Novemberben indult útjára a Magyar Diáksport által szervezett Diáksportfesztivál. A harkányi iskola 2.b osztályából 20 gyermek vehetett részt a programsorozat első állomásán, melynek a Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont. A következő forduló helyszíne a siklósi Kanizsai Dorottya Általános Iskola volt, ahol a 4. osztályosok képviselték a Kitaibel Pál Általános Iskolát. A Diáksportfesztivál célja, hogy a résztvevő tanulók, változatos környezetben, játékos formában tanulják, gyakorolják az alapvető mozgáskészségeket. A tanulók mindkét rendezvényen 8 állomáson teljesítettek ügyességi feladatokat. Mindkét csapat remekül érezte magát és élményekkel telve tértek haza.
A november 18-ai héten nyílt napokat tartottak minden évfolyamon. Az ilyen alkalmak nagyszerű lehetőséget biztosítanak arra, hogy a szülők jobban megismerjék az iskolát, annak működését.
Az érdeklődők betekinthettek a tanórákba, megtapasztalhatták hogyan zajlik a tanítás, milyen módszereket alkalmaznak gyermekeik tanárai.
November 11-e Márton nap, mely Szent Márton ünnepe és egyben időjárásjósló nap is. Ez az egyik leggazdagabb néphagyományokkal bíró napja a magyar folklórnak. Az iskolában minden évben projekthét keretében elevenítik fel a jeles naphoz kapcsolódó népszokásokat, dalokat és természetesen főszerepet kapnak a libák. A projekthét keretében megelevenedett Márton püspök legendája, láthattuk a 2.b osztályosok A róka és a libák című dramatizált mesejátékát, közösen eljátszottuk a jeles naphoz kapcsolódó népi gyermekjátékokat, zenésznövendékeink minikoncertet adtak. Vendégül látták az iskolába készülő nagycsoportos óvodásokat is. Viszonzásul az iskolások is meghívást kaptak az óvodai Márton napra, melyen 2. évfolyamosok és az iskola zenekara zenekara szerepelt. A program közös táncházzal, majd lámpás felvonulással ért véget.
A harkányi iskola több év után ismét megszervezte a Napsugaras ősz rendezvényt, melyre a tanítványok nagyszüleit hívták meg. Egy megkésett Idősek napjaként is felfogható eseményre több, mint 200 vendég fogadta el meghívásunkat. A gyerekek dalokkal, versekkel, népi gyermekjátékokkal, mesejátékkal, hangszeres produkciókkal kedveskedtek a nagyszülőknek. Az igen színvonalasra sikerült műsor végén közös énekléssel koronáztuk meg a délutánt. Öröm volt látni a meghatott arcokat, a csillogó szempárokat.
November 3-án egy fantasztikus színházi élményt élhettek át 5. évfolyamos diákok. Osztályfőnökeik szervezésében a pécsi PNSZ Kamara színházban megtekintették az Emil és a detektívek színdarabot. A mai gyermekek számára érdekes, saját koruknak megfelelő nyelvezetű és fiatalos zenei átdolgozású mű felejthetetlen élményt nyújtott mindenkinek.
A Lázár Ervin Program keretében 2. és 3. évfolyamosok egy rendhagyó zeneórán vettek részt, a Budapesti Filharmóniai Társaság tartott zenés interaktív előadást. Játékos, táncos Föld körüli barangolásban volt részük a gyerekeknek, melynek során különböző kultúrák jellegzetes zenéit, táncait ismerhették meg.
A novemberben megrendezett Szabadegyetem programjai között szerepelt a pécsi Szélkiáltó együttes koncertje, melynek az intézmény tanulói is részesei lehettek. A rendkívül színvonalas, remek előadás mindenki számára felejthetetlen élmény volt.
Az idei tanévben is folytatódik az ingyenes iskolai laptopprogram az 5., 9. és a hatosztályos gimnáziumok 7. évfolyamán tanulókkal. A sikeres KRÉTA regisztráció után intézményünkbe is megérkeztek a laptopok, melyeket a héten vehettek át az 5. évfolyamra járó tanítványaink.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.