Fél nap alatt elköltötték a főbérlőtől lopott pénzt

Baranya - szerző: HH

Főbérlőjük párnája alól lopott el százezer forintot egy pár Drávasztárán. Mire a főnök észrevette, már fel is élték.

 

Egy férfi vasárnap délután telefonált a rendőrségre, mert a nyitott bejárati ajtón valaki besurrant a házába, és a párnája alól több mint százezer forintot lopott el – közölte a rendőrség. A férfi a rendőröknek elmondta, hogy a háza két elkülönített részből áll, az egyikben ő, a másikban pedig az albérlői laknak. A zsaruk kiderítették, hogy a bűncselekményt a két albérlő követte el, ezért előállították és gyanúsítottként kihallgatták őket.

 

A 49 éves férfi és élettársa, egy 26 éves nő beismerte tettét, de mint mondták, már el is költötték. A tolvaj pár ellen lopás vétség miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.