Felvonták a magyar zászlót Szocsiban

Nagyvilág - szerző: GR

Felvonták a magyar lobogót csütörtökön a szocsi téli játékok tengerparti olimpiai falujában.

A mintegy húszperces ünnepség a magyar csapat bevonulásával kezdődött, a sportolóknak és vezetőknek önkéntesek álltak sorfalat, miközben kis magyar zászlókat lengettek.

 

Ezt követően négy dobos adott rövid műsort, majd egy 11 fős együttes énekelt el egy számot, melyre az önkéntesek és a dobosok is táncoltak. A főtéren a kizárólag a magyaroknak rendezett ceremónián Irina Szluckaja, az olimpiai falu alpolgármestere köszöntette a csapatot, melyet ezúttal a gyorskorcsolyázók képviseltek, mivel a síelők a két hegyi faluban laknak.  

 

(fotó: MTI / Illyés Tibor)


„Sok szerencsét! Kívánom, hogy mindannyian életetek legjobbját nyújtsátok, és elmondhassátok, megérte éveken át keményen dolgozni és edzeni. Érezzétek nagyon jól magatokat!” – mondta Sebestyén Júlia egykori riválisa, a kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok műkorcsolyázó, aki a szervezők nevében egy tíz darabból álló matrjoskával ajándékozta meg Szabó Bencét, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárát.



A napsütéses, szinte tavaszias időben tartott ünnepség végén az olimpia himnuszára az ötkarikás zászlót, míg a magyar himnuszra a piros-fehér-zöld lobogót vonták fel az olimpiai falu főterén, majd egy újabb orosz dal közben a szocsi játékok három kabalafigurája hívta kis táncra a magyar sportolókat, edzőket és vezetőket.



Gondok a médiafaluban 

Az első tapasztalatok alapján, a versenyeket megelőzően az egyetlen komoly kritika a médiafalu állapota miatt illetheti a pénteken kezdődő szocsi téli olimpia szervezőit. 

 

Bár előzetesen leginkább a biztonsággal kapcsolatos aggodalmak kerültek előtérbe, azzal egyelőre nincs probléma, korántsem ideális ugyanakkor a több ezer médiamunkatárs elszállásolását szolgáló médiafalu helyzete, annak egyes részeit ugyanis nem sikerült befejezni. 

 

Kilenc szállót és apartmanblokkot terveztek az újságírók számára, de csak hat készült el időre, így többen hideg szobákban, félig kész épületekben térhetnek nyugovóra esténként. A magyar újságírók, a közmédia munkatársai a szerencsésebbek közé tartoznak, mert az ő apartmanrészük elkészült. Igaz, nyilvánvaló, hogy alig egy-két nappal a hétfő esti beköltözés előtt adták át a házat, ugyanis a szobákban még érezni a festék szagát. 

 

Az is érzékelhető, hogy a hajrához közeledve már nagyon gyors, ellenben nem túl alapos munkát végeztek a szálláshelyeken, illetve ellenőrzésekre nem került sor. A szobákban az olvasó lámpákból hiányoznak a villanykörték, a fürdőkád lefolyója sem működik tökéletesen, a televíziónak letört a talpa, így az csak a falnak döntve áll. Van olyan lift, amelynek nem működik az egyik gombja, így a negyedik emeletre nem is lehet hívni a felvonót, csak a harmadikról vagy ötödikről gyalog közelíthető meg az a szint. 

 

Az egyetlen igazán ijesztő eset a reggeliző helyiségben történt, ahol leszakadt a plafonról egy lámpatest. Szerencsére épp senki nem ült az alatta lévő asztalnál. A munkálatok folynak, a hibák kijavítása jelenleg is zajlik. Csütörtökön a médiafaluban sokan arra ébredtek, hogy reggel héttől fúrtak-faragtak a munkások.

 (MTI / Gergelics József)


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.