Fontos üzenetet szorongatnak a Harkány és Siklós utcáit elárasztó macik

Életmód - szerző: KT

Egy tombolajáték is belekeveredik abba a történetbe, mely során plüssfigurák jelentek meg Harkány és Siklós forgalmasabb pontjain. A játékok jótékony célt szolgálnak.

 

Plüssmaci Harkány utcáján Zsombor gyógyulásáért

 

A plüssöket nem elhagyták, hanem egy kis üzenetbe kapaszkodva várnak a megtalálóikra, ösztönözve őket arra, hogy adományozzanak az SMA betegségben szenvedő kis Zsombi számára.

 

A kezdeményezés helyi intézője, Rőfi-Csárdi Klaudi az Új Harkányi Híreknek elmondta: miután a kis Zentén segített a közösségi összefogás és a harkányi fürdő által is felkarolt Levente is a gyógyulás útjára lépett, az ötletgazda egy elmaradt, vásárral egybekötött jótékonysági Alma koncert miatt kezdte szervezni az országszerte zajló plüss akciót Zsombi számára.

 

A cél 730 millió forint összegyűjtése egy génterápiára, melynek negyede már megvan. A kisfiú gyógyulását azzal is lehet segíteni, ha plüssöket ajánlanak fel a célra, amiket Pécsen is gyűjtenek és már egy Facebook-csoportjuk is van. Aki helyben ajánlana fel plüsst, Klaudiának jelezheti szándékát.

 

Aki pedig ilyen plüssel találkozik vegye magához, még egy tombolán is részt vesz. Ehhez nem kell mást tenni, mint megszívlelni a kis maci által szorongatott, egyszerű üzenetben foglaltakat, amiből kiderül az is, miként segíthet.