Gellén Antal: a vírushelyzet miatt napi szintű az újratervezés

Helyi - szerző: BB

A tavalyi volt az első éve képviselőként. Amikor elindult a választásokon, erre számított? Gellén Antal képviselő válaszol.


 

A 2020-as év számomra egy tanulási év, melyben megtanultam többek közt a testületi ülésekre felkészülés mechanizmusát, a bizottsági ülések működését, a testületi üléseken való döntéshozatalt. Az első részében március 11-ig tartott a testületi ülések összehívása, amikor is a kormány a vírus miatt veszélyhelyzetet rendelt el, a polgármester kapott felhatalmazást a rendkívüli jogrend alatt a város vezetésére, június 17-ig. A feloldás után ismét folyt a képviselő-testületi munka a várost érintő ügyekben. Majd az országgyűlés döntött a védelmi intézkedések második üteméről, november 11-től ismét – a rendkívüli jogrend értelmében – a polgármester vezeti a város mindennapjait. Összegezve a 2020-as évet, a vírushelyzet miatt napi szintű az újratervezés, előre tervezni ebben a helyzetben nem könnyű.

 

Munkájából adódóan a Harkányi Városgazdálkodási Zrt. életét is nyomon követi. Hogyan vészelték át 2020-at?

 

A Zrt. dolgozói az eltelt időszakban az idénynek és az aktuális feladatoknak megfelelően szorgalmasan és lelkiismeretesen ellátták mindazon feladatokat, amiket a város élete megkíván. A magam részéről a támogatásommal és munkámmal segíteni kívánom a Zrt. munkáját. Köszönetemet fejezem ki a városgazdálkodás dolgozóinak.

 

Milyen lehet a következő év a város életében?

 

Természetesen a város fejlődése, a fürdő fejlesztése, további pályázati lehetőségek kihasználása közös célunk. Elsődleges feladatunk a város értékeinek, eredményeinek megőrzése, fenntartása, megbecsülése. A kialakult helyzet miatt inkább lassult, mint elmaradt feladatainkat nem felejtjük el, és a lehetőségeinkhez mérten teljesítjük. Az egészség, a sport, a kultúra számomra 2021-ben még nagyobb hangsúlyt kap, és ezen értékek megőrzése, fenntartása elengedhetetlen.