Ha kiszorítják, máshol jelenhet meg az ISIS

Nagyvilág - szerző: HH/MTI

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet sok helyen egyszerre felbukkanó nemzetközi hálózattá alakulhat át, ha sikerül kiszorítani Irakban és Szíriában elfoglalt területeiről, ezért nem csak erre a két országra kellene összpontosítani a stratégiát – áll a londoni alsóház védelmi bizottságának átfogó helyzetértékelésében.

 

A testület, amely stratégiai elemzőket, kormánytisztviselőket hallgatott meg, és a konfliktusövezetben is tanulmányozta a helyzetet, a jelentésben megállapította, hogy az Iszlám Állam uralta szíriai és iraki térségek visszavétele elengedhetetlen, de nem elégséges feltétele a terrorcsoport legyőzésének.

 

Szakértőket idézve a bizottság hangsúlyozza, hogy az Iszlám Állam igen rugalmasan tudja saját szerkezetét hozzáigazítani a konfliktus természetének változásaihoz. Az a jól szervezett katonai erő, amely 2014-ben lerohanta Irak kiterjedt térségeit, már alig hasonlít az Irakban, Szíriában és másutt jelenleg tevékenykedő, elsősorban helyi gerillaharcmodorra áttért fegyveres csoportokra.

 

A bizottság szerint nem valószínű, hogy a hagyományos hadviselés önmagában elegendőnek bizonyulhat az Iszlám Állam legyőzéséhez. A terrorszervezet könnyűszerrel mozgatja alakulatait és fegyvereit Szíria és Irak között, és hacsak egyidejűleg teljesen be nem kerítik a két országban harcoló egységeit, ezek az egységek képesek egymásnak erősítéseket küldeni – áll az alsóházi testület elemzésében.

 

Nagy-Britannia és a nemzetközi koalíció stratégiája mindenekelőtt az Iszlám Állam szíriai és iraki erősségeire összpontosít, és a szervezet felszámolásának elsődleges módszerévé a dzsihadista csoport ellenőrizte területek visszaszerzését tette meg. A brit királyi légierő (RAF) Irakban 550, Szíriában 65 harci bevetést hajtott végre eddig.

 

Ha azonban az Iszlám Állam nemzetközi szervezetté válik vagy – az al-Kaidához hasonlatos módon – társult terrorcsoportok nemzetközi hálózatává, amely képes túlélni a területi veszteségeket is, akkor a brit kormánynak változtatnia kell a hadviselés jelenlegi módszerén – állapítja meg a brit parlamenti bizottság.

 

A testület nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az Iszlám Állam – ha sikerül legyőzni a Közel-Keleten – máshol, például Afrikában erősödik meg. Nem fér kétség ahhoz, hogy a dzsihadista terrorcsoportot Irakból és Szíriából el kell távolítani, de az egyáltalán nem biztos, hogy legyőzéséhez elég az e két országban kiépített erősségeinek felszámolása – áll a jelentésben.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.