Egy halálos baleset történt hétvégén a rendőrség szerint, ezzel szemben a valóság ismét szomorúbb. Vasárnap ugyanis két ember vesztette életét az utakon.
Mint a hatóság hétvégi összesítésében cikkünk megjelenésekor állítja, péntektől vasárnapig a rendőrök 95 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 27 súlyos és 67 könnyű sérüléssel végződött. Ez viszont nem igaz, a két halálos balesetről épp maga a rendőrség számolt korábban be.
Vasárnap 14 óra 9 perckor a 82-es főúton Zirc-Kaposrét között elesett egy motoros. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Szintén beszámolt a rendőrség arról a balesetről is, ami 19 óra 50 perc körül történt Csemő közelében. Egy 58 éves férfi autójával lesodródott és egy út menti fának csapódott, ő is a helyszínen meghalt.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.