Hamarosan a fával fűtő háztartások is igényelhetik a támogatást

Helyi - szerző: KT

Hamarosan megérkezik az az útmutatás, mely tartalmazza, mi módon igényelhetik a téli rezsicsökkentéshez kapcsolódó támogatást a fával fűtők azokon a településeken, ahol ki van építve ugyan a gáz, de a háztartásba nincs bekötve – jelezte a harkányi önkormányzat.

 

A kormány a napokban döntött arról, hogy a kiépített gázhálózattal rendelkező településeken fával és szénnel fűtők is megkapják a tüzelőtámogatást. Ez a döntés Harkány és környező települések számos háztartását is érinti. Becslések szerint mintegy 800 ezer ilyen háztartás van az országban, az igényfelmérés jelenleg van folyamatban.

 

Mint Kovács Zoltán kormányszóvivő jelezte, az érintettek október 15-ig jelenthetik majd be támogatási igényüket a helyi önkormányzatoknál. Ezeket a Belügyminisztérium októberben összegzi és a kormány elé terjeszti, majd átutalja a szükséges forrást az önkormányzatoknak, akik gondoskodnak a háztartásonként 12 ezer forint értékű tüzelőanyag biztosításáról. Ezt a téli fűtési szezonban vehetik majd át a jogosultak.

 

A támogatás mértéke a jelenlegi állás szerint hozzávetőlegesen fél köbméter kemény, vagy egy köbméter puhafát jelent.

 

Az ügyben még korai bárkit is keresni: az igénylés módjáról egyelőre nem tudni semmit, az önkormányzatokat csak ezt követően fogják tájékoztatni a részletekről, melyről oldalunkon is tájékoztatást adunk.

 

A kormány korábbi döntése értelmében azok a családok is megkapják a téli rezsicsökkentést, akik olyan településen élnek, ahol nincs kiépített gáz- vagy távhőszolgáltatás. Az érintett 284 településsel a Belügyminisztérium már korábban megállapodást kötött és a támogatást is átutalta. Ezeken a településeken az önkormányzatok szeptember végig gondoskodnak arról, hogy a családok készpénzben megkapják a téli rezsicsökkentést. Ebbe a kategóriába 29 ezer háztartás tartozik, a támogatásukra 346 millió forint biztosított a kormány.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.