Harkány 200 – itt a szezonnyitó nap és az éjszakai fürdők programja!

Helyi - szerző: HH

Helyi fellépők állnak a kétszázadik születésnapját ünneplő fürdő színpadjára június 3-án – mondta Muity György.

 

A fürdő igazgatóságának tagja kiemelte, a bicentenáriumi nyitórendezvényre e napon 2000 forint lesz a belépő, melyért a fürdő valamennyi része látogatható. A fellépők között helyi szereplőket sorakoztattak fel, így a kulturális és nemzetiségi előadók mellett koncertek is várják aznap a vendégeket.

 

A rendezvények sorát 11 órakor a Harkaner Singvögel Chor nyitja, majd a Harkányi Horvát Nemzetiségi Énekkar következik. A Harkányi menyecskék 11:40-kor állnak színpadra, akiket Dj Duly követ. A nap további részében

 

      13:00 fitnesz bemutató,

      13:20 balett bemutató,

      14:00 Harkány Big Band,

      15:05 Sihafa Népdalkör,

      16:05 Csak Apa Kedvéért,

      17:00 Nihil Chips koncert szerepel.

 

18 óra után a Harka legenda kerül bemutatásra, majd fél héttől Dj Duly áll a keverő mögött.

 

Mint Muity György kitért rá, a nyár során számos alkalommal elevenedik meg a Lepke melletti színpad, hogy éjszakába nyúlóan szórakoztassa az éjszakai fürdőre érkező fiatalabb korosztályt. Ennek során

 

      június 24-én Nótár Mary, Henna, Rostás Szabika és PIXA,

      július 15-én Szecsei,

      július 29-én Lotfi Begi,

      augusztus 19-én pedig Dr. BRS zenél.

 

Augusztus 25. és 27. között a Jubileumi fürdőfesztivál nyitja meg kapuit – emlékeztet az igazgató. A fellépők sorában a Bagossy Brothers Company, Korda György és Balázs Klári, Péterfy Bori és a Love Band, Intim Torna Illegál, Solyom Berni, Janicsák Veca, Kollányi Zsuzsi, Takács Nicholas, Dj. Szatmári & Szakos Andi és még sokan mások is helyet kaptak.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.