Harkány az elsők között

Helyi - szerző: KT

A turizmusból élő dél-baranyai fürdővárosban hosszú évek után először rendeztek lakossági turisztikai fórumot: a Harkányi Turisztikai Egyesület számolt be ezúttal nem csak tagsági körének, hanem egész Harkány lakosságának mindarról, amit a város turizmusáért ebben az esztendőben tett. Mérföldkő volt e fórum, hiszen egy ideje Harkányban a gondok és problémák voltak napirenden, míg ma egy fordulat, egy sikertörténet csírái kezdtek kibontakozni.

Az Egyesület másfél éven belül 150 millió forintot nyert el Harkány turisztikai fejlesztésére: 50 millió forintot 2010-ben a helyi turisztikai desztináció menedzsment munka megalapozására, a napokban pedig 100 millió forintot e munka folytatására: Harkány turisztikai fejlesztésére és népszerűsítésére. Az elnyert támogatást a szervezet arra fogja fordítani, hogy Harkány ismét aktív résztvevője legyen a hazai és nemzetközi turisztikai piacnak. Ehhez meg kell találni a fürdőváros egyediségét, amitől ismét versenyképes turisztikai célponttá válhat.

Az első pályázatnak már látszanak az eredményei, hiszen elkészült Harkány arculati kézikönyve, és a napokban el fog indulni a www.harkanyturizmus.hu oldal is. Emellett tanulmányutakat szerveztek az Egyesületi tagok részére, kialakításra került egy táblarendszer, kiadványok készülnek és több képzési program is kezdetét veszi a jövő év elején. A most elnyert pályázatból pedig a további arculatépítést és a vendégfogadás feltételeinek javítását és a vendégek idecsábítását tűzte ki céljául a szervezet.

A Harkányi Turisztikai Fórumon meghívott előadóként részt vett Szalóky Jenő, a 10 évvel ezelőtt elsőként megalakult TDM szervezet, a balatonparti Gyenesdiás nyugalmazott, de aktív polgármestere, Víg Tamás TDM szakértő, a hazai TDM rendszer egyik „szülőatyja” a Magyarországi TDM Szövetség képviseletében, és Hegyi Zsuzsa, az Magyar Turizmus Zrt. regionális marketing igazgatója.

Valamennyien elismeréssel nyilatkoztak a nehéz helyzetben lévő fürdőváros önkormányzata és a helyi TDM szervezet közös törekvéseiről és eddigi eredményeiről a megújulás érdekében. Örömmel látják, hogy igazi együttműködés kezdődött az önkormányzat, a helyi vállalkozók és a turisztikai szervezet között. Szalóky Jenő a gyenesdiási tapasztalatokat ismertetve mutatott rá azokra a nehézségekre, melyekre érdemes lesz Harkányban is odafigyelni, s melyek kulcs szavai: a minél szélesebb körű partnerség, az összefogás és a szakmaiság. Víg Tamás a TDM szervezetek szerepéről, jövőjéről, fenntarthatóságáról beszélt, illetve a hazai TDM szervezetek példáit ismertette. Elmondta, hogy több fürdőváros is pályázott a DDOP TDM pályázaton, de a maximális összeget, 100 millió forintot csak Harkánynak sikerült megszerezni. A munka java része pedig most veszi kezdetét, hiszen az elnyert pályázatot meg kell valósítani, ami nagyon sok munkát és odafigyelést igényel a tagok részéről. Hegyi Zsuzsa marketing igazgató a német, orosz, délszláv, skandináv piacra tervezett nemzetközi népszerűsítő munkában ajánlott együttműködést, arra a javaslatra alapozva, melyet az Egyesület állított össze, s melyet szakmailag megalapozott, előremutató stratégiaként említett.

A céltudatos harkányi turisztikai építkezés 2012 januárjában vesz újabb lendületet, a nyári turista szezonra már látható eredményekkel: többnyelvű, tájékoztató kiadványokkal, útmutató táblákkal, felnőtt és gyermek játszóterekkel és szezonnyitó gasztronómiai fesztivállal.

Harkányi Turisztikai Egyesület