Harkány felé vették az irányt a pécsi kerékpárosok

Helyi - szerző: HH

A Lotus Team és a Fit Boys PRO kerékpáros csapatok, kiegészülve szekszárdi és siklósi kerekesekkel szombaton úgy döntöttek, hogy a jövő héten Debrecenben kezdődő versenyszezonra Harkányban tartanak felkészítő edzést.

 

Az út minősége, az alacsony forgalom és a gyakran szeles, stratégiai pálya miatt választottuk Harkányt helyszínnek – mondta el Krutek László. A Lotus Team edzője hozzátette, az adatok kielemzése lesz a lényeg a 16 kilométeres erőpróba után, hogy jobban rálássanak a versenyzők felkészültségi állapotára.

 

Országos híre volt a pécsi kerékpársportnak a 80-as, 90-es években – emlékeztetett Balás Attila. A pécsi Fit Boys PRO csapat szakembere hozzátte, szeretnék, ha az egyes baranyai, tolnai csapatok közös összefogással népszerűsítenék a sportot, valamint ismét elnyernék a fiatalok érdeklődését.

 

Krutek László kiemelte: Pécs életének legnagyobb kerékpáros eseményének lehetünk tanúi május 12-én pénteken, hiszen a Tour de Hongie kerékpáros körverseny világhírű versenyzőinek szurkolhatunk majd a baranyai megyeszékhelyen.

 

A két csapat szakemberei közösen egyetértenek abban, hogy a város idei legrangosabb sporteseménye után sok kerékpározni szerető fiatal fogja felkeresni a pécsi klubokat.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.