Harkány is a TOP kuponosok között van

Gazdaság - szerző: HH

2,9 milliárd forintot kell hó végéig elkölteni az OTP SZÉP-kártyákról. A meleg, napos idő már a balatoni szálláshelyeknek kedvez, a pünkösdi hosszú hétvégén útnak indulók körében Siófok a legnépszerűbb – áll a Szállás.hu felmérésében.

 

A forgalom egy átlagos májusi hétvége több mint másfélszerese, tavalyhoz képest pedig 41 százalékos a növekedés. Nyári előrejelzés: már 4 hónappal előre foglalunk szállást, a fürdővárosok és a népszerű strandok élen járnak az úti célok között.

 

A pünkösdkor hosszú hétvégézők körében Siófok, Budapest és Eger mellett Hajdúszoboszló és Balatonfüred a legnépszerűbbek. A forgalom több mint másfélszerese, mint egy átlagos májusi hétvégén, és 41 százalékkal haladja meg a tavalyi év ugyanezen időszakát.

 

A forgalom élénkülése végett ugyan ismét elégedettek lehetnek a szállásadók, az előtte és utána következő időszakokra viszont negatív hatással van az újabb hosszú hétvége – magyarázta Drávai-Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere. A pünkösdi napokat közvetlenül megelőző hétvégén 53 százalékos, utána pedig 74 százalékos a visszaesés a tavalyi év egy átlagos májusi hétvégéjének forgalmához képest. A legnagyobb foglalási érték eddig 701.500 forint, míg a legkisebb 2.090 forint.

 

A Szallas.hu oldalon belföldi szálláshelyet foglalók körében, attrakciók tekintetében töretlen a népszerűsége az egri várnak, a Miskolctapolca Barlangfürdőnek és a Hévízi Tófürdőnek, az ide szóló kedvezménykuponokat töltötték le a legtöbben. A kedvezménykuponok tavalyi bevezetése óta folyamatosan monitorozzuk, mely turisztikai attrakciók vonzzák az érdeklődőket tömegesen. A top 10-es lista tagjai szinte állandóak, persze a szezonalitás némileg átrendezheti a sorrendet – mondta a szakember.

 

Milliárdokat kell elkölteni az OTP SZÉP-kártyákról

 

Az OTP Csoport tájékoztatása szerint május 7-én még mindig 2,9 milliárd forint lapult az OTP SZÉP-kártyákon abból az összegből, amit a munkáltatók 2016-ban utaltak a kártyabirtokosok részére. Érdemes felhasználni a rendelkezésre álló keretet, ugyanis ha ezt nem teszik meg ügyfeleink, a fennmaradó összeget a jogszabályok alapján vissza kell utalnunk a munkáltató felé – mondta Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Csoport cafeteria üzletágvezetője a hónap végi időpontra mutatva. Akár a pünkösdi hosszú hétvégére vagy a nyári belföldi előfoglalásokra is fordítható az összeg.

 

A közelgő ünnepi időszakra a legnagyobb SZÉP-kártyás foglalás értéke eddig 196.200 forint volt. A SZÉP-kártyás fizetést megjelölő utazók csaknem egyharmada vendégházba foglalt szállást, nagyságrendileg hasonló a száma a négycsillagos hoteles foglalásoknak is a SZÉP-kártyások körében, ami eltérés a SZÉP-kártyát mellőzők táborához képest, ugyanis ők a vendégházak mellett az apartmanokat preferálják – árulta el Mészáros Judit.

 

Siófok, Balatonfüred és Zamárdi is óriási forgalomra számíthat, de a horvát üdülőhelyek, mint Crikvenica, Vir, Zadar, Medulin is vonzzák a magyar turistákat. Átlagosan 83 394 forint értékben foglalunk, ha pedig SZÉP-kártyával rendezzük a cechet, akkor 112 600 forint értékben választunk szállást a nyáron. A főszezonos foglalások jellemzően hosszabb időre szólnak, átlagosan 3,8 napra, ami az élményturizmus számára is kedvező lehet, hiszen a vendégek a környező települések programkínálata iránt is érdeklődnek – tette hozzá Mészáros Judit.

 

Top 10 belföldi úti cél pünkösdkor: Siófok, Budapest, Eger, Hajdúszoboszló, Balatonfüred, Nyíregyháza, Miskolctapolca, Gyula, Pécs, Szeged.

 

Top 10 belföldi úti cél nyáron: Siófok, Hajdúszoboszló, Balatonfüred, Eger, Gyula, Zalakaros, Szeged, Zamárdi, Hévíz, Keszthely.

 

TOP 10 attrakció a legnépszerűbb kedvezménykuponok alapján: Egri vár, Miskolctapolca Barlangfürdő, Hévízi Tófürdő, Zalakarosi Fürdő, Harkányi Gyógyfürdő, Festetics-kastély, Siklósi Vár, Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő, Sárvári vár, Demjéni Termáltó.