Harkány is képviseli a hazai fürdőket Belgrádban

Életmód - szerző: HH

Harkány is képviseli a hazai fürdőket Belgrádban február 23-án és 24-én. A Belgrade Tourism Fair Közép-Európa egyik legnagyobb utazási vására, a Szerbiai Kereskedelmi és Iparkamara valamint az Enterprise Europe Network által szervezett üzleti találkozója.

 

Más egy találkozón megjelenni, és más szerepelni: nem elég néhány prospektust kipakolni az asztalra, mondván, hogy ez a kötelező rossz, a kapcsolatépítés, partnerek felkutatása és a jó módszerek alapjainak elsajátítása egy aktív, tevékeny, egy-egy rendezvény hétvégéjén túlmutató folyamat – mondta Herendi Ferenc.

 

Nem kell Mexikóba utazni, és nem kell milliókat költeni óriási sátrakra, de fel kell ismerni, hogy mi az a terület, ahol a harkányi fürdőnek szerepe lehet – tette hozzá a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. igazgatóságának tagja emlékeztetve: a fürdővállalat marketingtevékenységével az elmúlt időszakban a pécsi és a horvát vendégeket célozta meg. Mivel e célközönség elérése sikeresnek bizonyult, e területekről érkezőkkel emelkedett a belépők száma, új területet vonnának be a célzott elérésbe.

 

A belgrádi turisztikai vásáron hazánk fürdőit Makó és az Aquaworld mellett Harkány is képviseli a magyar standon. A cél nem csak a szomszédos ország közönségének közvetlen elérése, hiszen a találkozón egyre kevésbé az utazni vágyók jelennek meg – mondta az igazgató. Mint rámutatott, a belgrádi seregszemlétől az együttműködés szélesítése és kapcsolatépítés mellett azt is várják, hogy az új célterületek hatékonyabb módszer alapján, vagy korábbiakhoz képest más szempontok szerint kerüljenek látókörbe.

 

A térség szereplő nem csak rengeteg ötletet cserélnek egymással a hazai és nemzetközi találkozókon, de olyan partnerségek is születnek, mely gyakran azonos üzleti érdekeltség mellett is jövedelmező – szögezte le Herendi Ferenc. Mint kiemelte, egy-egy találkozóra nem a szent grálért megy a fürdő, ezért lenne fontos rendszeresen, valamennyi jelentős seregszemlén megjelenni.