Harkány is részese a településfejlesztési képzési programnak

Baranya - szerző: HH

Magyar részről Harkány, Siklós és Villány érintett abban a településfejlesztési képzési programban, melyet magyar és horvát hallgatók, oktatók, építészek, településfejlesztési szakemberek, építőmérnökök és települési önkormányzatok közötti együttműködéssel valósul meg 197 ezer euróból – mintegy 62 millió forintból.

 

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetésével alakult konzorcium sikeresen pályázott az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 első pályázati felhívásán. Az ISD Uni projekt célja, hogy a régióban jelenleg még nem elérhető integrált településfejlesztési képzési programot alakítsanak ki a PTE vezetésével, és a horvátországi Északi Egyetem Építőmérnöki Karának, valamint a Baranya Megyei Önkormányzatnak közreműködésével.

 

A projekt tevékenységei – melyhez a magyar állam 19 ezer euró önrészt vállalt – a határmenti régióban valósulnak meg, mindkét oldalon 3-3- településen: Harkány, Siklós, Villány és Ludbreg, Prelog, Varazdin.

 

Az egyetem április közepén már rendezett a témában egy konferenciát. A rendezvényen a szakmai megvalósításért felelős szakemberek adtak tájékoztatást, majd a projektben részt vevő hallgatók ismertették az egyes kutatási témáikat.

 

A projekt megvalósítása során az akcióterületen gyűjtött integrált településfejlesztési gyakorlatok hasznosítását a Baranya Megyei Önkormányzat biztosítja, a horvátországi egyetem munkatársainak tapasztalataival kiegészítve. A készülő tanulmánykötet és ISD kísérleti képzés ezen tapasztalatok alapján, és a PTE munkatársai általi feldolgozással, hat tematikus területen alapul: ISD módszertan és jó gyakorlatok, települési beruházás, épített környezet, közlekedés, zöldterületek, fenntartható építészet.