Harkányba látogatott a japán nagykövet

Helyi - szerző: KT

Hétvégén Harkányba látogatott Tetsuo Ito japán nagykövet. Őexcellenciáját és feleségét a Dráva Hotelben fogadták a szervezők, Kiss Sándor a Japán Magyar Gazdasági Klub és Barla Szabó Zsolt a PÖH képviseletében. Rövid pihenő után a program kórház látogatással kezdődött, ahol Kerécz Tamás főigazgató üdvözölte majd kalauzolta a vendégeket. Dr Nusser Nóra és Dr Jagicza Anna rövid előadás keretében mutatta be az intézményben folyó szakmai munkát. Vendégeink nagy érdeklődést mutattak a nőgyógyászati és a psoriasis kezelések iránt, különös tekintettel a harányi kórházban alkalmazott kezelések csekély mellékhatásaira, melyek az alternatív gyógyászati iránynak köszönhető. A Kórház megtekintése után protokoll ebéddel folytatódott a program, amelyen dr. Imri Sándor polgármester köszöntötte a magas rangú diplomatát. Az ebéd utáni rövid pihenőt követően a fürdő látogatása következett, ahol a házigazda Swarcz Tibor vezérigazgató volt. A gyógyvíz, a fürdőzés szemmel láthatóan nagy sikert aratott a fürdőkultúrájáról híres Japánból érkezett vendégeknél.

A meghirdetett időpontban, negyed hétkor a Dráva Hotel konferenciatermében Tetsuo Ito előadást tartott a közelmúltban Japánt ért természeti katasztrófáról és országa jelenlegi politikai valamint gazdasági helyzetéről.

Vacsora a villányi Tiffán pincészetbe lett szervezve, ahol remek malac sülttel és kitűnő borokkal kedveskedtek a vendégeknek.

A másnap délelőtti programba egy exkluzív fürdés a kórházban, egy rövid várlátogatás Siklóson és egy kiváló ebéd a Thermal Hotelben fért bele. A nagyköveti látogatás – napsütésnek és Fórizs Sándor hajótulajdonosnak köszönhetően – egy csodálatos drávai hajókirándulással ért véget.



A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.