Harkányi diákok is elnyerték a DDC ösztöndíját

Helyi - szerző: HH/SH

A siklósi ismeretközpont adott otthont pénteken annak az ünnepélyes alkalomnak, melyen a beremendi cementgyár területén lévő iskolák érdemesnek ítélt diákjai vehették át a DDC ösztöndíjprogramján nyert támogatást.

 

A Duna-Dráva Cement alapítványa, a Duna-Dráva Ifjúsági és Innovációs Alapítvány a DDC a Tehetségekért Ösztöndíjprogramot azzal a céllal indította útjára, hogy a Beremendi és a Váci Cementgyár vonzáskörzetében élő, kiemelkedően tehetséges és jó tanulmányi eredménnyel rendelkező általános és középiskolás diákok számára rendszeres ösztöndíjat, anyagi forrást biztosítson.

 

Az ösztöndíjban részesült általános, illetve középiskolás, diákok a szorgalmi időszak alatt, tíz hónapon keresztül részesülnek havi 8 illetve 10 ezer forintos juttatásban, melyet a maguk által kitűzött cél eléréséhez használhatnak fel. Az idei tanévben a beremendi régióban összesen 11 iskola 62 diákja nyújtott be érvényes pályázatot. Soraikból ösztöndíjra érdemesnek 43 diákot talált az alapítvány kuratóriuma.

 

Az ünnepségen a harkányi Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai közül Alpár Réka, Árpási Csenge Nóra, Fedelevits Lora, Kuszinger András, Kuszinger Márton és Német Ena vehette át az ösztöndíjról szóló oklevelet.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.