Harkányi gyerekeket is vár majd az új bölcsi

Helyi - szerző: HH

Teljes a létszám, 22 gyermek ellátásával működik a 2024-ben nyitott harkányi bölcsi három csoportja, a várólista pedig hosszú. Ezt mérsékelheti a Drávaszabolcson tervezett intézmény.

 

Három kiscsoportba belépő, harkányi gyermek kerülhet a Kis Herceg Családi bölcsődébe Drávaszabolcson, ami az előzetes tervek szerint júniusban kezdi meg működését – összegezte Baksai Endre Tamás. Harkány polgármestere hozzátette, a kezdeményező és a projekt gazdája a Pécsváradon is hasonló intézményt üzemeltető Szavak Nélkül Nonprofit Kft.

 

A drávaszabolcsi bölcsődébe első körben nyolc apróságot várnak, akik közül három harkányi lehet a képviselő-testület által jóváhagyott feladatellátási szerződés értelmében.

   
 

A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.