Harmadszor indul harkányi hajó a Kékszalagon

Helyi - szerző: KT

Immáron harmadik éve indul a harkányi fürdő logóját viselő hajó a balatoni Kékszalagon. Európa egyik legnagyobb tókerülő vitorlás versenyén július 14-én dördül el a startpisztoly. Az One Play Kft. hajójának, az Aeroplane fedélzetén a tulajdonos, Pataki Péter lesz jelen.

 

 

A 48. Kékszalagig még egy verseny, a hétvégi Orvos- Gyógyszerész Kupa is hátra van, ami kiváló alkalom a felkészülésre – mondta Pataki Péter, hozzátéve: az idei három versenyből egy érmet már felakaszthattak a kabin falára. Az elmúlt évek során a 29 lábas (méteres) vitorlással a 19. egyéni csúcsig küzdötte fel magát a legénység, mégpedig épp a két évvel ezelőtti viharos verseny alkalmával.

 

A verseny nagy esélyesei az egyedi, kimondottan a tó, sőt, az évszak adottságainak megfelelően épített – sokszor többtestű – hajók. Ezek a szél sebességének többszörösét is produkálni tudó gépezetek esetenként százmilliós költséggel készülnek. A verseny résztvevői között olyan szaktekintélyek is szerepelnek, mint a legszebb győzelmeket magának tudó Litkey Farkas vagy a konstruktőr, Fa Nándor.

 

Rekordszámú résztevő lesz

 

A tradicionális verseny startvonalán mintegy hatszáz hajó felsorakozására számít a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ). A rekordszámú nevezésre egy tavalyi megállapodás miatt számítanak, melyet az MVSZ Európa másik két nagy tókerülő versenyének, a Genfi-tavi Bol d’Ornak és a Garda-tavon zajló Centomigliának a szervezőivel kötöttek.

 

A tavalyi tizenkét külföldi nevezettel szemben idén huszonöt határon túlról érkező csapatra számítok – mondta Holczhauser András, az MVSZ főtitkára a szerdai sajtótájékoztatón. A 155 kilométeres Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távon a csúcsot a Fifty-Fifty nevű kétárbocos, kéttestű hajó tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc alatt ért célba.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.