Hende beszélt a lemondásáról

Belföldi hírek - szerző: HH/MTI

Hende Csaba szombat este beszélt lemondásának körülményeiről. A volt honvédelmi miniszter Szombathelyen a Polgári esték nevű civil rendezvényen elmondta, hogy döntését a hétfői kormányülésen kapott kritikákkal kapcsolatban hozta meg.

 

Hende Csaba az Országgyûlés plenáris ülésén szeptember 3-án. Fotó: Kovács Tamás, MTI

 

A volt honvédelmi miniszter kijelentette: a hétfői kormányülésen súlyos kritika érte a honvédség tevékenységét a műszaki határzár építésében, miután pedig meggyőződése, hogy az építést végző katonák nem hibáztak, úgy érezte, hogy a felelősséget miniszterként neki kell vállalnia, ezért ajánlotta fel a lemondását.

 

Szavai szerint a katonák augusztus elsejétől az öt hőségriadó közepette is hősiesen végezték a munkájukat, építették az első védelmi vonalat, most pedig építik a másodikat. Megjegyezte: vannak a politikában olyan helyzetek, amikor egy miniszternek le kell mondania. Japánban például ha késnek a vonatok, lemond a közlekedési miniszter. Igaz ugyan, hogy nem ő állítja a váltókat és nem ő vezeti a mozdonyt, de az egészért mégiscsak ő felel – fogalmazott.

 

Hozzáfűzte: Szombathely országgyűlési képviselőjeként büszke arra, hogy öt és fél éven keresztül honvédelmi miniszterként is szolgálhatta az országot. Elmondta, kormánypárti képviselőként választókerületében továbbra is Szombathelyért és a szombathelyiekért kíván dolgozni.

 

A Kormányzati Információs Központ hétfői tájékoztatása szerint aznap ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról.

 

A kabinet ülését követően Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán Viktor elfogadott. A kormányfő ezek után a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására Simicskó Istvánt kérte fel.