Hétvégén 126 személyi sérüléssel járó balesethez hívták a rendőröket, melyből 7 halálos kimenetelű volt 7 személy életét követelve. További 32 súlyos, 87 pedig könnyű sérüléssel végződött.
Péntek délelőtt egy 46 éves siklósi férfi halt meg Alsószentmárton és Matty között miután autójával letért az útról és többször felborult.
Halálos baleset történt péntek reggel a 471-es főút debreceni bevezető szakaszán is, ahol két személyautó frontálisan ütközött. A balesetben az egyik járművezető a helyszínen meghalt.
Életét vesztette annak a személygépkocsinak a vezetője szombaton a szabolcsi Kállósemjénnél, amelyik árokba hajtott, majd fának csapódott.
Frontálisan ütközött két autó Pest megyében, Piliscsaba közelében. A balesetben ketten súlyosan megsérültek, egy ember a roncsba szorult, őt az esztergomi tűzoltók feszítővágóval szabadították ki és adták át a mentőknek, ám életét már nem sikerült megmenteni. Borítókép: Mihádák Zoltán, MTI.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.