Hétfőn jön a német kancellár – így látják a németek

Nagyvilág - szerző: MTI

Angela Merkel német kancellár budapesti látogatásával kapcsolatban a liberális Süddeutsche Zeitung és a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap is cikkezett. Úgy hírlik, rendere utasításra számítanak.

 

 

A Frankfurter Allgemeine Zeitungban Stephan Löwenstein A kelet és nyugat közti résben című írásában kiemelte, hogy a társadalom “mély megosztottságának” megfelelően a kormányhoz közel álló médiumokban az a várakozás fogalmazódik meg, hogy Magyarország a látogatás révén felértékelődik a világpolitikában, míg az ellenzéki lapokban és hírportálokon az a remény tükröződik, hogy a kancellár “szigorúan rendre utasítja” majd a magyar kormányfőt, és látszik a “megelőlegezett csalódás” is, hogy ez a rendre utasítás valószínűleg elmarad.

 

Hozzátette: szinte elképzelhetetlen, hogy a német kancellár “hagyja magát belekeverni a magyar belvitákba”, és legfeljebb a szóvivője által már megfogalmazott általános érvényű figyelmeztetés várható, miszerint felelősen kell bánni a kétharmados parlamenti többséggel.

 

Mindkét fél számára fontos téma lehet az Oroszországhoz fűződő viszony – emelte ki a FAZ szerzője. Hozzátette, hogy Merkel számára az a fontos, hogy az EU továbbra is egységesen lépjen fel az ukrán válságban, ami a szankciók meghosszabbításának kényes kérdését is érinti. A magyar fél helyzetével kapcsolatban ismertette a keleti nyitás politikáját és az Oroszországgal elindított, “stratégiai fontosságú” energetikai projektek ügyét, hangsúlyozva, hogy az együttműködés még az ukrán válság előtt kezdődött, a Magyarország iránti világpolitikai figyelem pedig a válság nyomán erősödött meg.

 

A Süddeutsche Zeitung A Merkel-csodára várva címmel közölte Cathrin Kahlweit írását, aki kiemelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az utóbbi időszakban “kissé finomított éles hangnemén”. A változásban része lehet Brüsszel és Washington nyomásgyakorlásának, de a német kancellár közelgő látogatásának is, amihez az ellenzék “új reményeket”‘ fűz – tette hozzá.

 

Az ellenzék Orbán Viktor nyilvános bírálatát reméli a német kancellártól, míg a másik oldalon a kormány felértékelődését várják a látogatástól, amelyet Németországnak szánt gesztusokkal készítenek elő – írta a müncheni lap szerzője. E gesztusok közé sorolta, hogy Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke jelezte, Magyarország támogatja az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítását, ha napirendre kerül az ügy, Orbán Viktor pedig első alkalommal ismerte el nyilvánosan, hogy Magyarország is felelős a holokausztért, és a kormány kompromisszumra törekszik az RTL Klub televízióval a reklámadó ügyében.

 

Ugyanakkor mindettől függetlenül arra lehet számítani, hogy a kancellár tartózkodik a belpolitikai vonatkozású kritikától, és főleg az ukrán válság és a közös uniós energiapolitika ügyére, és néhány más külpolitikai kérdésre összepontosít majd Budapesten – vélte Cathrin Kahlweit.