Hétvégén égnek eresztjük

Helyi - szerző: KT

Péntektől rendezik az első ballonos hétvégét Harkányban. A színes kavalkád pénteken veszi kezdetét, a város feletti fél órás sétarepülések mellett motoros ernyős repülés is szerepel a tennivalók repertoárjában, számos koncert és folyamatos program mellett. A kivilágított a ballonok és a zenés fényjáték egyedülálló lesz a régió történetében. 

 

 

A hétvége díszvendége Farkas Bertalan, aki Harkányban ünnepli kilövésének 34. évfordulóját. Az első magyar űrhajóst 1980. május 26-án indították útra a Szoljuz fedélzetén, most élményeit, tapasztalatait osztja meg az érdeklődőkkel. A hagyományteremtő szándékkal létrehozott programsorozaton nem kisebb neveket üdvözölhetünk még, mint Pálosfalvi Brúnót, a legidősebb hőlégballon pilótát, Mészáros Lászlót, a Magyar Repülőszövetség elnökét és Csizmadia Árpádot, a magyar légierő kiképző tisztjét.

 

A programok között igazi ritkaságok is szerepelnek, ilyen a lekötött hőlégballonnal való liftezés vagy a város feletti ballonos sétarepülés. Az előbbi kalandot egy felnőtt 2600, két felnőtt 3800 forintos áron élvezhet, 14 éves kor alatti gyermekünk pedig 650 forintért tekinthet körbe a kosárból. Ez utóbbihoz mindenkinek elég mélyen a zsebébe kell nyúlni, 45 ezrest kell kivenni belőle. A fürdő belépője egész napra 1400 forint felnőttek, 100 forint 6-14 közötti gyermekek számára. És mitől lenne gyermeknap a gyermeknap, ha a 6 éven aluliaknak nem kedveskedne a fürdő? Számukra most ingyenes lesz a belépő.

 

A harkányi lakosok sem maradnak ki a kedvezményezettek sorából: számukra féláron adják a fürdőjegyet. A légi attrakcióknak egyedül az időjárás a sarkalatos pontja, rossz idő esetén a repülések elmaradhatnak.

 

 

A programok röviden:

 

Péntek

18:00 – Hőlégballonok talpra állítása és sétarepülés Harkány felett

18:00 – Harkányi horvát nemzetiségi kórus műsora

18:00 – 18:15 Megnyitó

18:15 – 19:45 Band of StreetS koncert

19:45 – 21:30 Garden együttes akusztikus koncertje

21:30 – 23:00 Zenés meglepetés műsor a szökőkútnál és táncház

 

Folyamatos: kivilágított hőlégballonok, hőlégballonos zenés fényjáték Gasztrosor neves borászokkal és pálinka különlegességekkel, kézműves sörsor.

 

Szombat

 

Strandi programok:

9:30 – 11:00 hőlégballonos liftezés, ahol körbenézhetünk a magasból

15:00 – 15:30 Eurodance táncszínház táncshow-ja

16:00 – 17:30 Belmondo plays Beatles koncert

 

Folyamatos strandi programok: Lufi bohóc, arcfestés gyerekeknek, légvár, trambulinok

 

Esti programok a téren:

18:00 – Hőlégballonos sétarepülés Harkány felett

18:00 – 23:00 Mulatós táncest, Lukival és az Exit zenekarral

 

Folyamatos: kivilágított hőlégballonok, hőlégballonos zenés fényjáték, gasztrosor neves borászokkal és pálinka különlegességekkel, kézműves sörsor.

 

Vasárnap gyereknap a Strandon

 

9:30 – 11:00 Hőlégballonos liftezés

10:00 – 11:00 Animátoros papírsárkány készítés és Strandsárkány Szépségverseny korosztályok szerint

10:30 – 11:00 A Harka legenda a strandszínpadon gyerekek előadásában

11:00 Strandsárkány szépségverseny eredményhirdetés

11:00 – 12:30 Eszményi Viktória és Heilig Gábor koncertje gyerekeknek

13:00 – 13:20 Kangoo edzés a lepke medencénél

14:00 – 14:30 Kangoo bemutató a Nagyszínpadon

14:30 – 14:50 Kangoo edzés a Nagyszínpad előtti téren

15:00 – 16:00 AZTAPASZTA koncert gyerekeknek

16:00 – A hétvége lezárása, záróbeszéd

 

Folyamatos strandi programok: Lufi bohóc, arcfestés gyerekeknek, légvár, trambulinok, Joola pingpongpark, röplabdapálya, strandfoci, óriás sakk, Harka vízi fitnesz.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.