Hajdúszoboszlón, a Szilfákalja utca 43 szám alatti társasház harmadik emeletén holtan találtak a rendőrök egy hajdúszoboszlói nőt. Férje és gyermekük hulláját néhány órával később a külvárosban fedezték fel.
A 45 éves férjét és 6 éves gyermeküket – akiket péntek óta kerestek – a Keleti-főcsatorna melletti erdős területen találták meg, ahol a család telke volt. Úgy tudni, a férfi az erdőben előbb mérget itatott a fiával, majd végzett magával is. Felesége otthonukban felvágta az ereit.
Sajtóinformációk szerint a nő masszőrként dolgozott a helyi fürdőben, férje néhány éve még a Tourinform-iroda munkatársa volt, de nem tudta feldolgozni, hogy kirúgták, ez vezethetett a tragédiához.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.