Hozta a várt három pontot a csapat

Életmód - szerző: Kótány Jenő

Az első félidő harmadában meddő mezőnyfölényben futballozó hazaiak csak a huszadik perc után tudták hozni a két csapat között a tabellán elfoglalt helyet szemléltető és jelképező találatot, melyet egy jogos büntetővel megfejelve két gólos előny birtokában vonulhatott az öltözőbe.

 

 

A második játékrész már lényegesen kiegyenlítettebb képet mutatott, sőt a vendégek olykor a frászt hozták a hazai szurkolókra. Túl azon, hogy – szintén büntetőből – feljött az ellenfél, egy igen csak vehemens, harkányi gólt követő szópárbaj után a vendég gárda alaposan nekidurálta magát, melynek eredményeként jó iramú, olykor kemény belépőkkel telített, élvezetes fináléban volt része a közönségnek.

 

Míg a vendég Magyarbóly edzője lapunknak úgy nyilatkozott, jogtalannak tartja a megítélt 11-est és a szópárbajt megelőző gólt is, a hazai csapat szurkolói részéről úgy vélekedtek, a csapatnak mentálisan a középmezőnyben és a csatársorban kell erősödnie. Véleményük szerint a mostani meccsen a védők hozták a tőlük elvártakat, mi több, olykor a 3:2-es mérkőzés aktív irányítói voltak.