Nyomozás indult Márfa önkormányzatának részvételével – mondta megkeresésünkre válaszolva a település polgármestere.
Az önkormányzattól független feljelentés alapján Márfa gazdálkodásának elmúlt éveit is át fogják világítani, így valamennyi projekt és pályázat megvalósulását, pénzeinek felhasználását is vizsgálják majd – tette hozzá Buttinger Petra.
Mint a polgármester jelezte, a nem egész egy éve megválasztott testület az átláthatóságot tűzte ki zászlajára, így elkötelezettek abban, hogy felelős, transzparens gazdálkodás megvalósítása mellett rendezzék a korábbi érából örökül kapott ügyeket, és a márfaiak előtt bármivel, bármikor el tudjanak számolni. Az ügy alapját néhány régebben leselejtezett gép szolgáltatja, melyekkel kapcsolatban jogsértést személy szerint nem feltételez, véleménye szerint a szükségszerű eljárás mindent maradéktalanul tisztázni fog.
Márfán a független Farkas Józsefet váltotta a szintén független Buttinger Petra a nyári választásokon. A rendőrség az előző időszakot átölelő vizsgálattal kapcsolatban annyit közölt az Új Harkányi Hírekkel, hogy nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt indítottak nyomozást.