Idén is Év Fürdője szavazás

Életmód - szerző: Kacsúr Tamás

Május eleje és augusztus vége között lehet szavazatokkal dobogóra juttatni az év fürdőit. A kétszáz magyar fürdő megmérettetése idén is közönségszavazás keretein belül zajlik. Az internetes verseny egyik célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőket és fürdőkultúrát.

 

 

Régiónk fürdői közül akár mindegyikre is szavazhat, hiszen más-más kategóriában indulnak versenybe az első helyért. A harkányi fürdő Az Év Fürdője kategóriában, a Thermal Spa Siklós az Év Feltörekvő Fürdője címért, a Sellyei Termálfürdő pedig A Helyiek Kedvenc Fürdője elismerésért verseng. A három voks az eltérő kategória miatt nem is gyengíti a másik eredményét.

 

A hagyományosabb értelemben vett fürdők mellett számos aquapark, közel négyszáz csúszda és megközelítőleg ezerhatszáz medence várja az ifjabb generációt is. Azonban az impozáns számok és remek lehetőségek ellenére a fiatalok mindennapi életében még nem találta meg a helyét a hazánkban is több ezeréves múltra visszatekintő fürdőkultúra és a fürdőzés, így a szavazás ezt a célt is szolgálja. Szavazni augusztus utolsó napjáig lehet, eredményhirdetésre szeptember 5-én kerül sor.

 

A tavalyi szavazáson Harkány a megye legjobbjaként végzett, míg az összesítésben a kilencedik helyre került. Mint Hegyi Ákos, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, bízik benne, hogy ezen a helyen is lendíteni fog a június közepétől használatba vehető hét csúszda és az immáron teljes szezonban rendelkezésre álló Lepke medence is.