Idén is volt aki várta, hogy a város vitesse el az utcára tett szemetét

Helyi - szerző: HH

Az idei évben is a Városgazdálkodásnak adott munkát a lomtalanítás során későn, vagy nem megfelelően kihelyezett, így a Dél-Kom által el sem szállítható hulladék. A Zrt. vezetője arra figyelmeztet, hogy az erre fordítható kapacitás véges.

 

Visszatérő jelenség, hogy a lomtalanítás alkalmával túl későn, vagy olyan hulladékot helyeznek a lom mellé, amit nem szállítanak el – hívja fel a figyelmet Marosi András. Ezt a szemetet lehetőségeikhez mérten eddig összeszedték ugyan, de a plusz feladat a város számára is egyre megterhelőbb.

 

A Városgazdálkodási Zrt. vezetője kiemelte, hogy a takarékos üzem miatt – a munkaórákat és a rendelkezésre álló eszközöket tekintve – a jövőben nem garantált, hogy az út szélén hagyott vagy későn kitett lomot el tudják vinni, vagy belátható időn belül fel tudják számolni.

 

Marosi András emlékeztet: az utcák, terek képe közös érdek, és amellett, hogy Harkány határában egy hulladékudvar áll jelentős éves mennyiség erejéig ingyen a lakosok rendelkezésére, a helyi vagy szomszédos települések óvodái, iskolái is rendszeresen szerveznek akár elektromos berendezéseket célzó hulladékgyűjtést is.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.