Így nem dolgozunk a Ló évében: hosszú hétvégék 2014-ben

Életmód - szerző: KT

A 2013-as év bővelkedett hosszú hétvégékben. Hát, az idei nem fog. Összeszedtük, melyik az az öt (öt!) alkalom, amikor az ünnep- és munkaszüneti nap plusz pihenőt is jelent. 

 

Vegyük sorra. Március 15-tel indul az ünnepek sora, kapásból szombat. 

 

Április 21, húsvét: hétfő, ez világos.

 

Május 1, a munka ünnepe csütörtökre esik, az azt követő péntek is pihenőnap lesz. Nemám csak úgy, ezt május 10-én (szombaton) le kell majd dolgozni. 

 

Június 9, pünkösd, szintén hétfő, különösebben nem kell magyarázni, otthon maradunk. 

 

Augusztus 20-ával nagyon nincs szerencsénk, hét közepére, szerdára esik. Így alakul ez hétévente, nincs mit tenni, két nap szabadságot kell kivenni, ha gazdaságosan akarunk hosszúzni. 

 

Október 23. már csütörtökön lesz, ami szabaddá rántja a pénteket is. Persze nem büntetlenül, egy héttel korábban, október 18-án (szombaton) melózunk helyette. 

 

November 1-i mindenszenteket is benéztük, szombatra esik. 

 

Karácsony, december 24. szerda lesz, ami már pihenőnap ugyan, de december 13-án, megintcsak szombaton dolgozni kell helyette. A karácsony most öt napos lesz. 

 

Nézzük az idei tanév rendjét is: 

 

2014. január 17. (péntek): első félév vége

2014. április 16. (szerda): tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap

2014. április 17. (csütörtök): tavaszi szünet első napja

2014. április 22. (kedd): tavaszi szünet utolsó napja

2014. április 23. (szerda): tavaszi szünet utáni első tanítási nap

2014. április 30. (szerda): utolsó tanítási nap az iskola utolsó, befejező évfolyamán a középiskolákban és a szakiskolákban

2014. május 5. (hétfő): az érettségi vizsgák első napja

2014. május 28. (szerda): országos kompetenciamérés

2014. június 13. (péntek): utolsó tanítási nap

2014. június 27. (péntek): május-júniusi érettségi vizsgák utolsó napja


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.