Így telt a rendőrök hétvégéje

Életmód - szerző: KT

A hét utolsó napjai teljesen átlagos mutatókkal teltek a rendőrök számára. Nézzük a számokal.

 

A rendőrök összesen 84 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. 3 halálos balesetben 3 személy vesztette életét, 33 baleset súlyos, 48 pedig könnyű sérüléssel végződött.

 

Összesen 375 személyt fogtak el, ebből 57 az ellenük érvényben lévő körözés miatt került a rácsok mögé. Bűncselekmény elkövetésén 239 személyt értek tetten.

 

A rendőrök 706 személyt állítottak elő, köztük 211 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Ittas vezetés miatt 144 személy ült át a kéklámpás kocsiba. Biztonsági intézkedésre 222 esetben volt szükség.

 

Határainkat tiltott módon 153 fő feszegette, néggyel szemben pedig közokirat-hamisítás miatt indítottak eljárást. Embercsempészés miatt hárman buktak le.