A kormány újabb, összesen 367 milliárd forint értékű kiigazításról döntött 2013-ra -jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.
Az Európai Bizottság októberi levelében jelezte, hogy a magyar kormány által bejelentett egyenlegjavító intézkedések kétharmadát tudja figyelembe venni, így 2013-ban 3,7-3,9 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt vár – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
A miniszter bejelentette: a kormány ezért – bár nem ért egyet az unió értékelésével – megragadta a lehetőséget, és többletintézkedésekről döntött, hogy az EB szerint is teljesíthető legyen a 2,7-százalékos hiánycél.
Változtatások pontokba szedve
– A kormány a korábbi tervekkel ellentétben nem csökkenti a felére a bankadót 2013-ban, ebből 72 milliárd forint többletbevételt várnak.
– A tranzakciós illeték általános mértéke 1 helyett 2 ezrelék lesz, és az emelést az államkincstár esetében is végrehajtják. Ennek hatása összesen 130 milliárd forint, 90 milliárdot a pénzintézeti szektor, 40 milliárdot a kincstár fizet meg.
– A föld alatti vezetékekre közműadót vezet be a kormány, amit a szolgáltatók fizetnek, ebből 30 milliárdos bevételt vár a kabinet – mondta Matolcsy György.
– A jövőben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2,5 millió forintig végzi a számlák egyedi ellenőrzését a korábbi 10, illetve 5 millió forinttal szemben, ettől a kormány 60 milliárd többletbevételt vár.
– A jövőben a helyi iparűzési adó alapjából csak az eladott áruk beszerzési értékének 80 százalékát lehet levonni; a béren kívüli juttatásoknál az egészségügyi hozzájárulási adótétel kulcsa 10 százalékról 27 százalékra nő.
A pénzügyi védőhálóra még mindig szükség van
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt mondta, bízik abban, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió – a hiteltárgyalások 11 hónapos, nem éppen gyorsnak minősíthető folyamata után – átérzi annak fontosságát, hogy Magyarország kiugróan jó pénzügyi teljesítményt produkált.
Matolcsy György úgy fogalmazott: két és fél év alatt sikeres államháztartási konszolidációt hajtott végre a kormány, egyfajta költségvetési trendforduló állt be. Remélhetőleg a hitelezők is felismerik, hogy Magyarországnak nem pénzre van szüksége, hanem egy pénzügyi biztonsági hálóra – tette hozzá.
A jövő évi növekedési prognózist is megváltoztatja a kormány: 1 százalékról 0,9 százalékra csökkentik – jelentette be a miniszter.
Az MTI-nek devizapiaci kereskedők azt mondták: a gyengülés összefügg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által bejelentett újabb megszorító intézkedésekkel. A többi között nem felezik meg a bankadót jövőre, a banki tranzakciós illetéket pedig duplájára emelik; a kereskedők szerint a befektetők ezekre a hírekre reagálnak.
A dollárt 212,75 forinton jegyezték szerdán délelőtt 10 óra után, míg reggel 212,45 forinton, kedden este pedig 211,90 forinton állt a jegyzése.
A svájci frank árfolyama 230,43 forint volt délelőtt, a reggeli 229,86 forinttal, illetve a kedd esti 229,62 forinttal szemben.
A japán jen 2,7008 forinton állt délelőtt, a reggeli 2,6998 és a kedd esti 2,6861 forintos árfolyamot követően.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.