Ivóvízkérdés: napi téma a hosszú távú stratégia is

Helyi - szerző: HH

A megváltozott jogszabályi környezet, így a szennyvíztelep fejlesztése egy következő nagy feladat lesz – mondta Baksai Tamás. Harkány polgármestere a közmeghallgatás alkalmával arról is beszélt, hogy a harkányi ivóvízrendszer kérdése szintén napirenden van.

 

A polgármester rámutatott, az ivóvíz kérdése egészen a rendszerváltás időszakáig nyúlik vissza, megidézve az onnan ránk maradt, kemping melletti elhagyatott komplexumot, mely szebb napjaiban a vízmű harkányi telephelye volt – egészen a a kilencvenes évek közepéig, amikoris megszüntették a harkányi ivóvízkutakat. Ettől az időszaktól kezdve a várost egyrészt a Diósviszló határában lévő úgynevezett márfai kút, valamint a siklósi rendszer látta el vízzel – ám az elmúlt évek eseményei kapcsán ez utóbbi is már csak egy emlék.

 

Baksai Tamás a 2010-14 közötti időszakkal kapcsolatban megjegyezte: az akkori polgármester elárulta Harkány városát. A város első embere azokra a jelenleg is folyó rendőrségi, ügyészségi vizsgálatokra mutatva fogalmazott így, mely alapját az a gyanú adta, hogy a siklósi vízműből a harkányi önkormányzathoz átemeltek több mint százmillió forint fejlesztési forrást. Ezt persze a szomszéd város önkormányzata nem nézte jó szemmel, és Siklós kivált az akkori ivóvízellátási rendszerből és a DRV-hez csatlakoztak. Ez alapjaiban változtatott meg mindent; Harkány ugyanis maradt a Tenkesvíznél (a későbbi Baranyavíz Zrt.-nél – a szerk). Siklós kiválásával előállt egy elszámolási vita és az a helyzet, hogy a siklósi kutakat Harkány városa nem használhatja.

 

Siklós és Harkány új vezetése az elszámolási helyzetet sikeresen rendezte, de a biztonsági deficit továbbra is fennáll: egyedül a márfai kút áll rendelkezésünkre, mely hivatott a környező településeket is kiszolgálni.

 

Harkány ivóvíz-hálózatának teljes infrastruktúrája cserére szorulna, de olyan problémák is fennállnak, mint a város hiányzó víztározója, és a hosszútávú stratégia részeként egy várost kiszolgáló ivóvízkút is – összegezte Baksai Tamás, hozzátéve: a vízmű szakembereivel napi kapcsolatban állnak, körvonalazódik a megoldás, ám a pénzügyi helyzetet tekintve leszögezte, a kormány segítségére is szükség lesz.