Jön a Téltemető, február közepén lobban fel a láng

Életmód - szerző: HH

Február 16-án – pénteken – űzi el a telet Harkány. Az egykoron Ördögűző néven indult rendezvénynek a művelődési ház előtti tér ad otthont.

 

A rendezvény 17 órakor a köszöntővel indul, amit a máglyagyújtás követ. Ezután a harkányi ovisok adnak műsort, majd a Harka Táncegyüttes körtáncra hívja a megjelenteket. A harkányi iskolások és a Harkányi Menyecskék műsora után a helyi hagyományőrző csoport, majd a német, később pedig a horvát nemzetiségi önkormányzat kórusa lép a színpadra.

 

A rendezvény ideje alatt a szervezők meleg teával, forralt borral várják a vendégeket, míg a máglya parazsa körül a hagyományos szalonnasütés sem maradhat el. Ez utóbbi kivételével a programok rossz idő esetén a művházban lesznek megtartva.