Július közepén mutatják be a James Webb első képeit

Technológia - szerző: HH

Július 12-én mutatják be azokat a felvételeket, amiket a James Webb űrteleszkóp készített – jelentette be a NASA.

 

 

A színes felvételeket egy előadás során adják majd közre, illetve teljes egészében hozzáférhetővé teszik valamennyi spektroszkópiai adatot.

 

A két évtized alatt fejlesztett több tízmilliárd dolláros űrteleszkópot karácsonykor indították újtára a Földtől 1,5 millió kilométerre lévő L2 Lagrange-ponthoz, ahol azóta sikeresen megkezdte munkáját. A NASA tervei szerint legalább két évtizeden át végez majd megfigyeléseket.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.