Kamatmentes lakáshitel a közszolgáknak?

Gazdaság - szerző: GR

Lakás vásárlására – esetleg a devizaalapú kölcsönök kiváltására is – kamatmentes hitelt kaphatnak a közszolgák, amennyiben kormánydöntés születik az előterjesztésről. A Népszabadság információja szerint karácsony előtt már a kabinet elé került egyszer az ügy.  

 

Ez az intézkedés nagyságrendileg egy 160 ezres csoport számára nyitná meg a lehetőséget, melybe a közszolgálati tisztviselők és egyenruhások is beletartoznak.  

 

Október elején jelent meg az a kormányhatározat, amely szerint az érintett tárcáknak ki kell dolgozniuk „a közszolgálati otthonteremtési kölcsön konstrukcióját, amely a jogosulti kör számára a törlesztőrészletek megfizethetőségét hosszú futamidejű kamattámogatással, valamint a kölcsön felvételéhez szükséges önrész biztosítását állami szerepvállalással segíti elő”.  

 

Ilyen kölcsönt elvben bárki kaphatna, aki határozatlan idejű szolgálati jogviszonyban áll, és nincs saját lakása, ám azt csak egyszer lehetne igénybe venni, és a törlesztőrészlet nem haladhatná meg a hitelfelvevő havi nettó jövedelmének harminc százalékát. A Népszabadság úgy tudja, két változat is lehetséges: Az első változat szerint a kedvezményes hitel felhasználásával új ingatlant harmincmilliós, használt lakást húszmilliós forgalmi értékig lehetne vásárolni, a bővítés költsége pedig nem haladhatná meg a 15 milliót, míg a második változat – az igénylés céljától függetlenül – maximum 18-19 milliós értékhatárt tartalmaz.  

 

A támogatott hitel összege új lakás esetén 15 millió, használt vásárlásakor vagy a meglevő ingatlan bővítésekor tízmillió lenne, míg a második verzió egységesen 15 milliós plafont tartalmaz. Ez utóbbi esetében a már korábban felvett devizaalapú hitelek kiváltását is lehetővé tenné a kedvezményes kölcsönnel. Az adósok ennek segítségével vállalhatnák a végtörlesztést, tehát megszabadulhatnának az árfolyamfüggő és változó kamatú kölcsöntől, így havonta több tízezer forintot takaríthatnának meg.  

 

A lakásvásárláshoz szükséges önerő biztosításához is segítséget nyújtanának úgy, hogy ehhez a forrást a bankok biztosítanák, de az állam készfizető kezességet vállalna. Így a kölcsönt valószínűleg kedvezőbb feltételek mellett lehetne igényelni, a kamat várhatóan hét-nyolc százalék körül alakulhat.  

 

Akkor, ha valaki elveszítené a közszolgálati státuszát – ami a 20-35 éves futamidő miatt nem futurisztikus – , vagy  kilencven napon túli fizetési késedelembe esik, a kölcsön piaci kamatozásúvá válna. A kedvezmény fennmaradna azonban a munkáltató jogutód nélküli megszűnése, nyugdíjazás, illetve halál esetén, mivel a konstrukció örökölhető lenne.  

 

A forrásfinanszírozás kérdésében a javaslat lehetőségként említi a banki (tőke) és állami (kamatfizetés) vagy az államkötvények kibocsátásával (Diákhitel Központ közreműködésével) történő megoldást. A kötvénymegoldás esetén a nulla százalék „hozamot” hozó papírokat az MNB vásárolná meg, és a jegybank így viselné a veszteséget (előre láthatóan 2020-ig több mint háromszázmilliárdnyi értékű kötvényre lenne szükség).  

 

Hogy mikorra születhet ebből törvény, azt még nem tudni, de érdemes megjegyezni, hogy ezzel Orbán Viktor Miniszterelnök közszolgáknak tett 2011-es ígérete teljesülhet .

(Vg/HH)


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.