Kedvezményt kapnak a siklósiak Harkányban, amíg zárva tart a fürdőjük

Helyi - szerző: HH

A siklósi fürdő zárvatartása idején 50 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe a Siklós Kártyát felmutató vendégek is. A Harkány Kártyával megegyező kedvezmény célja, hogy a helyiekhez hasonlóan a siklósiak is megismerhessék a fürdő szolgáltatását.

 

A találkozón Baksai Endre Tamás a harkányiak azonos kedvezményére mutatva elmondta, azon túl, hogy a helyiek megismerhetik általa a fürdő szolgáltatásait, testközelből tapasztalhatják meg azokat az eredményeket, melyeket a folyamatos fejlesztések és beruházások jelentenek. Siklós szerepére mutatva Harkány polgármestere kiemelte: az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a két település fürdője nem rivális szolgáltatásként, hanem egymást kiegészítő lehetőségként van jelen a térségben.

 

Mint a polgármester utalt rá, a közös munka eredménye hosszabb távon is egy olyan turisztikai együttműködés alapját jelentheti, ami a két várost stratégiájában is közelebb hozza egymáshoz.

 

A siklósi Thermal Spa január elején zárt be, és a tervek szerint március közepén nyitja meg kapuit. Mint Riegl Gábor siklósi polgármester a megállapodás szerda délelőtti aláírásakor jelezte, az üzemeltetővel folytatott egyeztetés alapján ez a célkitűzés tartható.

 

Marosi-Melles András a találkozón arra emlékeztetett, hogy még elérhető a harkányiak 1.500 forintos jegye is, melyet korábban tízezer belépő számára határoztak meg. A fürdőigazgató kitért rá, hogy a Harkány Kártyával ezen kívül egész évben igénybe vehető a helyieknek szóló 50 százalékos kedvezmény. Mint megjegyezte, a siklósi fürdőre valóban nem konkurenciaként tekint Harkány és magukat sem így jellemezné, ugyanis felméréseik szerint a több napra térségbe érkező vendégek számára nem alternatívát, hanem kiegészítő programelemet kínálnak a szomszéd városok szolgáltatásai.