Kerécz: harmadik utat keresnék a választók helyében

Helyi - szerző: KT

Az időközi választások egyik legtöbb szavazatát gyűjtő képviselő neve alig-alig tűnik fel a testületi ülések jegyzőkönyveinek névsorában, nem úgy, mint a leíró részben. Közszerepléséről a volt fürdővezetőt és kórházigazgatót, Kerécz Tamást kérdeztem.

 

Az időközi választásokon dobogós helyen végzett, mint képviselő. Közgazdászként miért nem vállalta a pénzügyi bizottság vezetését a választások után?

 

Én vállaltam volna. Imri Sándor nem akarta, hogy a pénzügyi bizottság elnöke legyek és ehhez előzetesen megszerezte a szükséges 4 szavazatot egy informálisnak nevezett testületi ülésen. Ügyesen csinálta. Mindent megígért a háttérbeszorításom érdekében. Mindez azért történt, mert teljesítmény követelményt próbáltam megfogalmazni Imri Sándor polgármesterrel szemben az első testületi ülésen, amiért Ő megsértődött rám. Valójában csak tolmácsoltam az új testület többségi véleményét. Mivel az előző testület tagjai szerint Imri Sándor naponta csak néhány órát volt jelen a hivatalban, a FIDESZ képviselőcsoport egyik tagja mondta volna el az elvárásokat, de néhány perccel a kezdés előtt meggondolta magát ezért a többiek engem kértek fel, mint legidősebb képviselőt az ismertetésre. Később kiderült, csak Poller Roland és Kiss Kálmán Éva részéről volt valóban „gesztus” a felkérés.

 

 

Az elmúlt másfél évben sokat hiányzott a testületi ülésekről.

 

Tény, hogy az első időben rendszeresen olyan időpontot tűzött ki Imri Sándor, amikor én nem tudtam megjelenni. 2013. április és július között rendszeresen a feleségem kemoterápiás kezelése napjára tűzte ki az időpontot, pedig többször előre megadtam a jegyzőségen mikor tudok megjelenni. Valószínűleg nem attól tartott, hogy átállítom mellőle valamelyik képviselőt. Egyszerűen csak demonstrálni akarta, aki nem fúj vele egy követ, az a testületben még a véleményét is csak nehézségek árán tudja elmondani. Így látszólag nem Imri Sándor korlátozott, hanem én nem jelentem meg. Zseniálisan álságos eljárás.

 

Számos esetben írásban, e-mailen értesítettem a képviselőtársaimat a véleményemről, javaslataimról. A kezdeményezéseimet rendszeresen nem, vagy csak megcsonkítva fogadta el a testület Imri Sándor kezdeményezésére, vagy olyan teljesítési feltételekkel, amelyek garantálták azt, hogy nem fog megvalósulni. Ilyen volt például az üdülőtelep fejlesztési lehetőségeinek, az ottani állandó lakosok helyzetének rendezésére vonatkozó program kidolgozására tett kezdeményezés is.

 

Néhány esetben szándékosan nem vettem részt az ülésen, illetve a szavazáson, mivel előre megrendezett kialkudott szavazásra került sor, amelyekhez nem voltam hajlandó asszisztálni. Ilyen volt például a Kesjár János és a Batik Imre felmentése, vagy az előző TDM vezetés lejáratása.

 

 

Miért is nem vállalt fel néhány döntést?

 

Mint már mondtam előre megrendezett kialkudott szavazásra került sor, amelyekhez nem voltam hajlandó asszisztálni. Kesjár János megválasztása óta nem történt semmi, amit a döntéshozatalkor ne tudtak volna azok akik megválasztották, majd a felmentését is megszavazták. Batik Imre jól végezte a munkáját, ami elmondható a Sarkadi Eszterről is. A közös a három esetben, hogy volt önálló véleményük, ami nem mindig egyezett a polgármesterével, a Fürdő és a TDM esetében ráadásul volt eltökélt jelentkező, aki már előre együttműködést ígért a polgármesternek és fúrta ahol tudta a regnáló vezetőt.

 

Nem mentem el szavazni és ezt javasoltam a képviselőtársaimnak is mivel a testületi ülés jegyzőkönyvében csak akkor rögzítették volna az ellenvéleményeket, ha névszerinti a szavazás, amit a többségnek előtte meg kell szavazni. Ilyen esetben ugye a jelenlét – mivel azt nem írják, le ki szavazott ellene – egyben legalizálja a döntést, ha csak nem értelmezek én rosszul valamit.

 

 

Nem érzi úgy, hogy elfordult a választóitól, hogy cserbenhagyta a várost?

 

Éppen ellenkezőleg. Minden olyan helyzetet próbáltam megakadályozni, ami a városnak árthatott. Mindig támogattam képviselőtársaim és adott esetben a polgármester előterjesztését is, ha az valóban a város érdekeit szolgálta. Mert nincs csak fekete és fehér, számos támogatni való elképzelést is felkarolt Imri Sándor. Ugyanakkor nem akartam, nem akarom elfogadni Imri Sándor vezetési stílusának azt a részét, ami a személyes pozícióról a testületi tagok függő helyzetbe hozataláról, a gyűlölet beszédről szól. Elismerem, ezeket jól gyakorolja Imri Sándor.

 

Nekem úgy tűnt, mintha én lennék a mumus, akiből fel kell készülni, mert ha jelen van sokkal nehezebb legyűrni a Poller Rolandot és a Kis Kálmán Évát is. Vajon miért volt fontos ez? Szerintem, minden képviselőtársam a maga módján elkötelezetten a város érdekeit próbálta képviselni.

 

 

Egyáltalán hova tűnt?

 

Nem tűntem el. Mivel nem kértem semmit Imri Sándortól nem volt miről alkut kötni velem, de nem is akartam vele alkudozni. Az ő elhatárolódása régi keletű. A fürdő 2012 évi eladási kísérlete során a testület által jóvá nem hagyott változtatások lehetőségét – mint a „karibi bár” építés, a járdák felújítása valamint a kerítésfestés a Hármas medence lefedése helyett – fogalmazta meg a befektető jogi képviselője, amivel alaposan felhergelte a képviselőket.

 

Engem arra kértek fel a KDNP-s testületi tagok, mint a pénzügyi bizottság tagját, hogy becsüljem meg mennyibe kerül karibi bár építése a Hármas medencébe – maximum 60-80 millió forint mondtam. Ekkor keveredtem vitába a polgármester úrral, aki megkérdőjelezte a hozzáértésemet – mint később kiderült – súlyosan megsértettem a hiúságát.

 

A testület végül is két nappal később zárt ülésen felfüggesztette Imri Sándor szerződéskötési jogát. A részleteket nem ismerem, mert nem voltam jelen. Akárhogy is, de rám kenték az Imri Sándor által is támogatott jogász taktikai hibáit, mire közel egy évvel később rájöttem mi történik valójában körülöttem már késő volt, elszigetelődtem és hírzárlat alá kerültem, nem eltűntem.

 

Nem voltam elég körültekintő, nem firtattam, hogy a szakvélemény adásával ki mindenki érdekeit sértem, megjegyzem, ha tudom, akkor sem mondtam volna mást, de legalább vigyáztam volna arra, hogy a szerződés meghiúsulását azon kérjék számon, aki a előkészítetlen ajánlattal a megállapodás ellen fordította a testületet, ne rajtam.

 

 

Eredményesnek tekinti saját testületi munkáját?

 

Mint minden ez is viszonylagos, ahhoz képest, amit egy nem frakciózó testületben lehetett volna elérni gyenge volt az eredményességem, egyébként az egyik legeredményesebb képviselőnek mondhatom magam, mert szinte minden mondatomat alaposan megcsócsálták elemezték, megpróbálták kiszámítani a várható reakciómat.

 

 

Választások előtt semmit sem ígért, míg mások rendesen felmondták a leckét. Akkor ön is úgy fogalmazott, hogy „az elvárások megfogalmazása igazán csak az összetétel ismeretében lehet megalapozott, a nélkül csak általánosságok mondhatóak”. A testület munkájának megkezdése után megfogalmazta ezeket az elvárásokat?

 

Már a második informális testületi ülésen kiderült, ha el akarok érni valamit jól teszem, ha az ellenkezőjét kérem mint amit szeretnék, mert akkor kapok támogatást a többiektől. Az ötödik hatodik testületi ülésre kialakult a jelenlegi elkötelezettségi rend többnyire négyen leszavaztak hármunkat függetlenül attól mit képviseltünk. Igaz néha-néha egy-egy dolog átment kínnal, keservvel.

 

Minden lehetséges alkalommal elmondtam nem tartom helyénvalónak a párt vagy pártoskodás alapú szereplést a testületben, és magam is ehhez tartottam magam. Megszavaztam mindent, ami meggyőződésem szerint segítette a város gondjainak a megoldását, akárki is volt az előterjesztő.

 

 

Kivel szemben és mik voltak az elvárások és ki hogy felelt ezeknek meg?

 

Én csak annyit vártam a képviselőtársaimtól, hogy megalkuvás nélkül a város érdekeit tartsák szem előtt, amikor döntenek valamiről, még akkor is, ha én javaslok valamit. Hát nyugodtam érezhettem magam időnként hátrányos helyzetűnek.

 

 

Hogy látja, mi valósult meg képviselőtársai ígéreteiből, sikeres volt a testület?

 

Igen is meg nem is. Nagyon árnyalt a kép. Ha azt értékelem mi mindent lehetett volna elérni, akkor gyenge volt a teljesítmény a sok rövidlátó személyes érdekek miatt időben és néha tartalomban is torzított döntés miatt.

 

Például a fürdő tartozás rendezés csak a Kesjár távozása után történhetett, a személyi döntéseknél a hozzáértés helyett hajbókolás képessége lett a legfontosabb szempont. Ha azt vizsgálom összességében pozitív volt-e az elmozdulás, el kell ismerni, igen pozitív volt, csak sokkal jobb lehetne a fürdő helyzete, – ha az ételbárra és a nyilvános WC-re nem annyit költenek, csak lehetne több munkahely, csak előrébb járnánk az üdülő telep problémájának megoldásával, további számos csak van, amelyek miatt elégedetlen vagyok és sajnálom, hogy csak hárman voltunk. A képviselő urak és hölgyek minősítésére nem az én feladatom.

 

 

Végül is egyetért azokkal, akik visszasírják a Bédy-érát?

 

Azt azért nem! Módszereiben teljesen azonos Bédy és Imri személyzeti és város irányítási politikája, de szerintem Imri javára kell írni, hogy óvatosabb, mint nagynevű elődje. Szerintem vezetési stílus vonatkozásában Imri példaképe a Bédy volt. Egyébként még abban is hasonlítanak, hogy az Imri annyira szocialista, mint amilyen szabaddemokrata volt a Bédy 1994-ben, nem véletlen, hogy a Bédy Pista támogatói igen nagy számban besoroltak Imri mögé. A lényeg az, ha egy mód van rá, harmadik utat keresnék a választók helyében, lehetőleg olyat, akinek van tartása kiállása és valóban abban érdekelt, hogy a város felértékelődjön, hogy az ingatlanok ára emelkedjen, hogy a vállalkozók sikeresek lehessenek!

 

 

(Szerk.: kapcsolódó cikkünk hamarosan! )

 

A leendő testület milyen kihívások elé néz?

 

Az Önkormányzatok jogállása nagyon sokat változott, a kiszivárogtatások szerint még változik is az önállóságuk kárára a jövőben.

 

A másik nagy HA a gyógyfürdők államosításának a kérdése, amiről mindenki – aki magát jól tájékozottnak akarja feltüntetni – beszél, de bejelentést nem vállalja, hanem a szája íze szerint a fürdő biztonságba helyezéséről, még nem dőlt el hogy csak a gyógyfürdők, vagy csak azok a gyógyfürdők ahol nagy volt az adósság, vagy minden önkormányzati fürdő államosításáról suttog. Ami közös a nyilatkozatokban, hogy napirendre került a fürdők, mint következő stratégiai terület állami irányítás alá vonása, valamikor jövő év elején. A mai magyar valóságban nem hiszem, hogy sokan vannak, akik kellő alapossággal tudnak, mernek válaszolni erre a kérdésre. Én biztosan csak találgatni tudnék.

 

 

Milyennek látja a város és a fürdő jelenlegi helyzetét?

 

Amíg a strandon nem lesz fedett vagy félig fedett medence és legalább egy családi csúszdaközpont, felesleges álmodozni a vendégek visszaszerzéséről. Azt hittem tavaly már a mélyponton van a fürdő, tévedtem. Azt azért el kell ismerni 2005 óta nem volt ilyen kedvezőtlen időjárás a szabadtéri strandokra.

 

Konkrét tanácsokat nem adnék sajtón keresztül, mert csak félremagyaráznák, olyan szereplők, akik a töredékét sem tették Harkányért, mint én. Ha nem elég az elvégzett munka bizonyítéknak arra, hogy értek hozzá, itt és most hiába is magyaráznék bármit.

 

Vezettem több éven át a fürdőt és a kórházat akkor mindkettő sikeres volt. Ha a két legnagyobb foglalkoztató betegeskedik, az meglátszik a városon is. Az a meggyőződésem, hogy a város és a fürdő is 1-3 éven belül a jelenleginél jobb pozícióba hozható.

 

 

Véleménye szerint megoldás lehet az államosítás?

 

Az én véleményem szerint a fürdők esetében legfeljebb a rövid átmeneti időre történő államosítás azt követően az irányított privatizáció lehet a központi beavatkozás sikere. A kórházak vonatkozásában az állami adminisztráció bebizonyította mire képes. Jól látható, amit eddig is tudtunk, ha szakmai kérdések megítélésében a hűség a mértékegység érdekes dolgok alakulnak ki. Például a Harkányi kórház többek szerint elérte a Szigetvári kórház színvonalát. A részbeni privatizáció nem feltétlenül rossz, de egy olyan település, mint Harkány legalább a befektetései mértékéig jó volna, ha rész vehetne a döntésekben.

 

A fürdős szakmának évtizedek óta az a legsúlyosabb problémája, hogy ahány kormány annyiszor változik az irányítás ágazati besorolása. Vízügy, idegenforgalom, egészségügy, vidékfejlesztés, mikor melyik lobbi erősebb. Ez így megy a hetvenes évek óta, nem is tud a szakma rendesen fejlődni, ami gazdaságirányítási szerkezeti probléma.

 

 

Lehet tudni valamit Ön ellen folyó rendőrségi vizsgálatokról?

 

Igen azt, hogy egy vizsgálat sem folyik ellenem, nem is indult egy sem hivatalosan ellenem. Tanúként többször több ügyben meghallgattak, amelyek ismeretlen tettes ellen folytatott vagy folyó vizsgálatok. Valamennyi esetben Péter Iván kórház igazgató a feljelentő. A történettel az volt a célja Péter Iván megbízóinak, hogy „kabátlopási ügybe keveredjek”, ami végül is mint a kérdése is mutatja ahhoz vezetett, hogy „ellopták a kabátomat”.

 

A kórház alapítványa elleni ügyészségi vizsgálat lezárult, megismertem a záró jelentést, nem állapítottak meg további ügyészségi fellépésre okot adó cselekményt, ráadásul nekem nem is volt szerepem az ügyben, viszont a feljelentőnek sikerült befagyasztania a Kórház Dolgozói Kft működését. A többi ügyről azt tudom, hogy sem engem sem mást nem vádoltak meg.

 

Két eljárást én kezdeményeztem, a kórház jelenlegi képviselete – nem konkrét személy, mert az utasítások aláíróját nem ismerem – ellen, az egyiket az elbocsátásom és a pályázataim kezelésének jogszerűtlenségére hivatkozva, a másikat azért, mert ismereteim szerint szabálytalanul bántak a Dolgozói Kft-hez kapcsolódó befizetésekkel. Ez a két ügy még biztosan folyamatban van.

 

 

Tervezi szereplését, szerepvállalását a harkányi közéletben?

 

Igen, de ez azon is múlik van-e igénye az embereknek arra a fajta gondolkodásmódra, amit a magaménak vallok, ha vagyunk elegen, akiknek Harkány valódi fejlődése, felemelkedése a célja! Szívesen állnék be egy határozott és a város fejlődésében ténylegesen érdekelt polgármester jelölt mögé támogatóként.

 

 

Milyen színekben?

 

Csakis függetlenként. Meggyőződésem, aki egy ilyen kis települést pártpolitikai alapon akar vezetni nem a település sajátos érdekeihez fűzi elsődleges kötődés, az egyéb nem kívánatos dolgokra is képes lesz, vagy előbb utóbb képessé teszik a megbízói azok végrehajtására!


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.