Teljesen átlagos hétvégét tudhatnak magukénak az ország rendőrei, akiket 148 sérüléssel is járó balesethez hívtak. A helyszínen két ember halt meg, további 41 súlyos, 105 pedig könnyű sérüléssel végződött.
Pénteken egy traktor borult a Tolna megyei Alsópélpuszta halastavába – érkezett a bejelentés a rendőrségre. Mint később kiderült, egy 38 éves férfi zöldhulladékot szállított, amikor a pótkocsis jármű egy halastó mellett egy mélyedésbe csúszott, majd felborult. A sofőrt a traktor alá szorulva találták meg, vízbe fulladt.
Jól működő fény- és sorompó mellett gázolt a tehervonat Berettyóújfaluban. A vasúti átjárónál vasárnap délután egy férfi vesztette életét.
Borítóképünkön egy szombati baleset látható: nagy sebességgel haladó motorkerékpár csapódott egy Suzukiba, mindkét sofőrt életveszélyes sérüléssel szállították kórházba.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.