Nem mindenki akar mulatni – az utca hangja

Helyi - szerző: Kacsúr Tamás

A környékbeliek nem szeretik, a vendégeket a környékükre sem kívánják. Betelt a pohár a Szúnyog-tó partján fekvő szórakozóhely háza táján.

 

Az utcára is félek kimenni, olyan ordibálások vannak, a hangos zenétől pedig hajnalig nem lehet aludni – írja egy olvasónk, aki kétségbeesetten folytatja azzal, hogy az ilyen éjszakák, mint a rendőrségi intézkedések is immáron mindennaposak.

 

 

A pohár sokaknál most telt be: szombat éjjel kórházba kellett szállítani egy – többek szerint társával marihuánás cigarettát szívó – vidéki fiatalembert, mert rosszul lett, egy másikat pedig előállítottak és úgynevezett gyorstesztet végeztettek vele, kábító hatású szer nyomai után kutatva. Nem értem, miért kell lassan minden nap a rendőröket megvárni – mondja egy közeli lakó, majd hozzáteszi: senkinek se kívánja, hogy ilyen hely legyen a szomszédjában. Egy hétvégiház-tulajdonos azt mondja: a nyár arra van, hogy szórakozzanak, abban az egy-két napban ő is ezért érkezik Harkányba. Hogy hosszú távon el tudnám-e viselni? Csak ha minőségi zene lenne és nem tartana sokáig – teszi hozzá. A szomszédos utcák lakóit kérdeztük.

 

[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/tracks/146727548?secret_token=s-FgZPy” params=”auto_play=false&hide_related=false&visual=false” width=”100%” height=”100″ iframe=”false” /]

 

Felkerestük a szórakozóhely üzemeltetőjét, aki elmondta, hogy éjfélig van nyitvatartási engedélye. Értetlenül áll az előtt, hogy másokat zavar, hiszen őt még senki sem kereste ezzel. Úgy tudja, a rendőrök általános ellenőrzésre érkeznek hozzá, amit igen jó ötletnek tart – ellenkező esetben nem lehetne bírni vendégeivel – fogalmaz. Egyet leszögez a terehegyi üzemeltető: mindenképp meg kíván felelni a lakóknak, és kéri, hogy az esetleges problémákat felé is jelezzék.

 

[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/tracks/146727547?secret_token=s-sLgkd” params=”auto_play=false&hide_related=false&visual=false” width=”100%” height=”100″ iframe=”false” /]

 

A pihenni vágyóknak azonban a zárás időpontját nem kell megvárniuk: ha a hangoskodás vagy kiszűrődő zaj zavarja őket, a rendőrség értesítése minden bizonnyal eredményre vezet, a régi törvényi szabályozás, ami szerint csak 22 óra után lehet csendháborítást elkövetni, már nincs érvényben.