Ki is számít turisztikai idénymunkásnak?

Gazdaság - szerző: HH

Nem mindig egyértelmű annak megítélése, mikor idényjellegű a munka és mi számít turisztikai szolgáltatásnak. Nagyon fontos továbbá, hogy a két feltételnek egyszerre kell megfelelni, különben a foglalkoztatás szabálytalan lesz – figyelmeztet a NAV is.

 

Az első kritérium, hogy a munkáltató úgynevezett kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatást nyújtson. Ide a jelenlegi szabályok szerint kizárólag az idegenvezetői, a lovas szolgáltató, a szálláshely-szolgáltatási, a tartós szálláshasználati szolgáltatási, valamint az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység tartozik. A második feltétel pedig az, hogy a munka idényjellegű legyen: vagyis az évnek egy adott időszakához, időpontjához, évszakához igazodjon.

 

Például a nyári szezonban strandbüfét, vagy a vízibicikli-kölcsönzőt üzemeltetőknél a második feltététel, az idényjelleg egyértelműen teljesül, ugyanakkor a tevékenységhez kapcsolódó első kritérium nem. Ezért ők turisztikai idénymunkást nem vehetnek fel, a dolgozóikat alkalmi munkavállalóként vagy munkaviszonyban foglalkoztathatják.

 

Az egész évben üzemelő szállodáknál, ahol a tevékenységhez kapcsolódó kritérium egyértelműen teljesül, az idényjelleg megítélése nem ilyen egyszerű. A szállodák jellegéből adódóan ugyanis különböző időpontokban van szezon: más az idény egy melegvizes gyógyszállónál a hegyvidéken vagy a Balaton partján. A munkáltató állandó, munkaviszonyban foglalkoztatott felszolgálói mellett alkalmazhat turisztikai idénymunkást, de csak a nyári vagy más, a szálloda jellege szerint idénynek számító időszakban. Az állandó személyzet – mint a szakács, a felszolgáló vagy a szobaasszony – természetesen turisztikai idénymunkában nem foglalkoztatható.

 

A két feltételnek tehát egyszerre kell megfelelni a szabályos foglalkoztatáshoz: turisztikai idénymunkást kizárólag a jogszabályban meghatározott szolgáltatások nyújtásához, és csak szezonális jelleggel lehet foglalkoztatni.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.