Kiállítás nyílt a rajzpályázat műveiből

Helyi - szerző: Kacsúr Tamás

A fürdő márványterme ad otthon az egész évben megtekinthető, első gyermekrajz pályázatra érkezett művekből álló kiállításnak. Január 28-án Magusics Éva adta át a díjakat majd nyitotta meg a tárlatot, melyen az ország valamennyi területéről beküldött, összesen 162 pályamű tekinthető meg. A pályázatra az alkotóktól mind egyénileg, mind pedig iskolák szervezésében érkeztek pályaművek.

Különdíjat vehetett át a keszthelyi Egri József Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény, akinek a diákjai egytől egyig kiemelkedő pályaművekkel szerepeltek, de meg kell említeni a Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthont is, aki elsőként küldte be pályázatát. Különleges munkái végett szintén elismerésben részesült a Meixner Ildikó oldi tagintézmény.

A pályaművek elbírálásában Pinczehelyi Sándor Munkácsy-díjas festőművész segített. A mű szépsége mellett vizsgálták a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. legendájához való kapcsolódását, az egyediségét, de szem előtt tartották a választott képalkotási technikában való jártasságot is – mondta Magusics Éva. A helyezettek névsora és képeik megtekinthetőek a fürdő honlapján.

 

 Kacsúr Tamás